Nehezíti a munkájukat és plusz feladatokat ró a háziorvosokra a folyton akadozó elektronikus egészségügyi kártyák rendszere (SIUI). Hosszútávon az új személyigazolványokba beépített egészségügyi kártya jelenthet részmegoldást.
Befejeződött a gyergyószéki településeken az új önkormányzatok megalakítása, Ditróban és Szárhegyen új személyek kerültek az alpolgármesteri tisztségbe.
Az „óvatos forgatókönyv” szerint a romániai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatnak a következő négy évben további ezer kilométerrel kellene bővülnie – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
Személyes szabadság korlátozásának bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyeztek három férfit november 10-én, akik két nappal korábban egy országúton haladó taxiból rángattak ki, majd tartottak fogva egy nőt.
A kedvezőtlen időjárás miatt kedden 8 órától lezárják a forgalmat a 7C jelzésű országút (Transzfogarasi út) Piscul Negru menedékház és Bilea-vízesés közötti szakaszán – tájékoztatott hétfőn a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR).
A kopóréteg-aszfalt is rákerült a Korond és Pálpataka között lévő, közel kilenc kilométeres községi útra, továbbá mindkét településen megújult egy-egy iskola – ezeknek örülhetett hétfőn a helyi közösség.
Románia felkészült a télre, a földgáztárolók telítettebbek, mint tavaly ilyenkor, a töltöttségi szintjük meghaladta a 101 százalékot – nyilatkozta hétfőn az energiaügyi miniszter.
Idén szeptemberben is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a népesség 4432 fővel csökkent, de a kiállított születési igazolványok száma 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Közzétette az Országos Meteorológiai Szolgálat a november 11–24. közötti, kéthetes időszakra vonatkozó előrejelzését. Lássuk csak, miben lesz részünk.
Már több mint ezer tanár aláírta azt a petíciót, amelyben arra kérik az oktatási minisztériumot, hogy a diákok szociális ösztöndíjait a helyi szociális osztályok kezeljék, ne az iskolai alkalmazottak, akiknek nincs is erre kompetenciájuk.
Családja jelentette a Maros megyei rendőrségen, hogy a 63 éves Katona Endre eltávozott marosvécsi otthonából november 6-án és nem jelentkezett azóta sem. Megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.
Fiatal medvét ütött el hétfő reggel egy autós a háromszéki Csernáton közelében. Az elpusztult állatot az égetőbe szállíttatta az illetékes hatóság.
Az alapító Csereyné Zathureczky Emília életét, munkásságát, a közel 150 éves múzeum legrégebbi nívós tárgyait mutatja be a november 11-én 18 órakor az intézmény Bartók Béla-termében Újjászületünk! Csereyné – 200 címmel megnyíló új alapkiállítás.
Ingyenes orvosi konzultációk, labor- és radiológiai vizsgálatok, prevenciós szolgáltatások – a rákmegelőzés és gyógyítás hatékonyságának növelése érdekében ezekhez a szolgáltatásokhoz már az egészségbiztosítással nem rendelkezők is hozzáférhetnek.
Idén is megszervezték a Tudász műveltségi vetélkedőt, az utolsó fordulót Székelyudvarhelyen tartották hétvégén. Ezúttal az 1956-os forradalom tematikája köré épült a verseny, amelyet az első Tudász fesztivállal kötöttek össze.
Két jármű, köztük egy gázpalackokat szállító teherautó is érintett a Maros megyei Lövér településnél történt balesetben – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság.
Teljesen leégett egy fából készült építmény, egy másiknak pedig a tetőzetére terjedtek át a lángok a Maros megyei Dédabisztra településen, hétfő reggel.
November 11-15-e között a román hadsereg szárazföldi alakulatainak és a NATO romániai egységeinek partnerségével taktikai hadgyakorlatokorlatokat tartanak a sepsiszentgyörgyi lőtéren.