A legtöbb közintézmény munkatársai Maros megyében is tiltakoztak a kormány fizetéscsökkentési határozata ellen, mindezt azonban úgy tették, hogy a lakosság lehetőleg ne szenvedjen emiatt, az egészségügyben dolgozók például csupán a kora délelőtti órákban vonultak a kórházak udvarára.
Hargita megye minden egyes, korábban kijelölt vizsgaközpontjában problémamentesen zajlott hétfőn az érettségi C próbáját jelentő idegennyelv vizsga – tájékoztatott Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő.
Nagyobb a fizetése a Hargita megyei főrendőrnek, mint a belügyminiszternek. A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség parancsnokának áprilisi nettó jövedelme 7225 lej volt, ehhez képest maga a miniszter áprilisban „alig” 5361 lejjel gyarapította a családi kasszát.
Vasárnap, május 30-án egy csendőr-járőr felfigyelt egy fiatalemberre, aki a marosvásárhelyi VIA benzinkút mellett szaladva menekült egy tetemes utazótáskával. Üldözőbe vették, majd miután feltartóztatták kiderült, hogy a helybeli 22 éves C. S. Răzvannak alapos oka volt a menekülésre – a Promenada Mall egyik üzletéből lopott.
A két nemzet barátsága még az Árpád-házi királyok korában kezdődött, volt lengyel király Magyarországon, magyar király Lengyelországban. Az 1000 éves magyar–lengyel barátságnak Marosvásárhelyen is vannak emlékei: Bem tábornok hadsegédje ugyanis itt van eltemetve, sírját itt gondozzák, és most felújítani is sikerült.
Ismét sikeresen szerepelt a csíkszeredai székhelyű Polgár-Társ Alapítvány a Civil Társadalom gáláján, amelyen környezetvédelem kategóriában első díjat szerzett a Zöldövezet 2009 elnevezésű programmal.
A Háromszék Táncegyüttes is támogatja az országos sztrájkot, bár a meghirdetett elődások nem maradnak el, de munkabeszüntetéssel szolidarizálnak a táncosok és a személyzet.
A csíkszeredai cégbíróságon hétfőn, a könyvviteli mérleg leadásának határidő szerinti utolsó napján hosszú sor alakult ki. Mindezért többen nemtetszésüket fejezték ki.
Nem ért egyet az orvosok bérének 25 százalékos csökkentésével a Romániai Orvosok Kollégiuma (CMR). A székelyhon.ro-hoz eljuttatott közleményében az érdekvédelmi szervezet vezetője, dr. Vasile Astărăstoae hangúlyozza, ez a lépés igazságtalan, mivel a közszférában dolgozó orvosok nagy részét nem az állami költségvetésből fizetik, hanem olyan pénzalapokból, melyek az egészségügyben nyújtott szolgáltatások ellenértékei.
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) alkalmazottjai számának 15 százalékos csökkentése esetén az intézmény nem tudná megfelelően ellátni a feladatát – közölte Marcela Vasluian, a DSP vezető-helyettese.
A kórház alkalmazottai a Sanitas szakszervezet által készíttetett egységes karszalagokkal, zászlócskákkal és sapkákkal vonultak az intézmény kapujához hétfőn délelőtt 11 órakor.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Hargita megye minden részéből érkeztek tiltakozók a Mentős Szakszervezetek Országos Szövetsége által szervezett akcióra, a Hargita megyei mentőszolgálat csíkszeredai székhelyére.
A Marosvásárhelyi Rádió szerdán 12.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának témája a Környezetvédelmi Világnap.
Június elsején, kedden a Caritas szászrégeni korai nevelő és fejlesztő központjában gyermeknapot szerveznek a legkisebbeknek. Rajzzal, játékokkal és gyurmázással ünneplik a legkisebbek napját.
A csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán május 27–30. között tizenkilencedik alkalommal megtartott Csíkexpó vasárnap este bezárta kapuit. A négynapos rendezvény közel tízezer embert vonzott. Szervezők, kiállítók és vásárlók egyaránt elégedettek voltak.
Sepsiszentgyörgyöt is megbénította az országos sztrájk, a hivatalok zárva tartanak meghatározatlan ideig, ám az érettségi vizsgák nem maradnak el. A Kovászna megyei főtanfelügyelő pénteken jelentette be, megtartják a vizsgákat, hiszen nem minden tanár sztrájkol, és lesz megfelelő személyzet a vizsgáztatáshoz.
Bővült Sepsiszentgyörgyön a szelektív hulladékgyűjtő rendszer – ezúttal 45 gyűjtőedénnyel gyarapodott az Öko-Sepsi Egyesület területén működő szelekív gyűjtőrendszer.
A Testvériség Szakszervezeti Tömörülés Maros megyei vezetője, Călin Orlando Cociş bejelentette: 3–4 ezer embert várnak a június elsejei marosvásárhelyi tiltakozásra. Az eredeti tervek szerint a tüntetők három irányból közelítették volna meg a városközpontot.