Pénteken, december 9-én 17 órakor nyitja meg kapuit a városi műjégpálya. Ha a Mikulásnak nem is sikerült elhoznia, de az első havazással majdnem egy időben idén is sor kerül a székelyudvarhelyi korcsolyapálya hivatalos megnyitójára.
Mint azt a meteorológusok megjósolták, csütörtök hajnalban lehavazott Székelyudvarhelyen. Az utakat szórták, a hókotrók is elindultak, a sétateret és a járdákat is folyamatosan tisztították. A felnőttek az olvadozó hóból keletkező csapadéknak örültek, a gyermekek hóembert építettek az utak szélén összegyűlt pár centis hóból.
A civil nyomásgyakorlás minden eszközét latba vető 2-es számú általános iskola szülői akciócsoportja legutóbb nyílt levélben fordult Csegzi Sándor alpolgármesterhez és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyetteshez.
Két autó ütközött össze csütörtök délután Máréfalva és Homoródfürdő között, személyi sérülés szerencsére nem történt.
A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének és a sepsiszentgyörgyi PATLIB iroda tanácsadójának közreműködésével csütörtökön irodát nyitott Székelyudvarhelyen a Román Szabadalmi és Védjegy Hivatal (OSIM). A szellemitulajdon-védelmet érintő minden témában várják – előzetes egyeztetés alapján – az érdeklődőket a Kossuth Lajos utca 43. szám alatti SZMVSZ-irodába.
Noha az ország gyengén áll ebben a tekintetben, Hargita megye mintegy kilencven százalékban befejezte a tervezett őszi vetést – tudtuk meg az illetékesektől. A vetések állapotát tekintve viszont nem ennyire rózsás a helyzet.
A legújabb rendelkezések szerint a helyi tanácsok kell döntsenek az iskolák összevonásáról, ha a jogi személyiséghez szükségesnél kevesebb gyerek van valahol. Térségünkben most a balánbányai önkormányzat van döntési helyzetben, a városkában az egyik tanintézmény kisebbségi iskolává való minősítésével tartanák meg a jelenlegi iskolahálózatot.
Egyre több helyen van jelen a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége, szerteágazó tevékenységeivel a rászorulók megsegítésére fókuszálva. Sok esetben szereztek már örömet nehéz sorsú családoknak, egyedülálló vagy beteg személyeknek – ezt teszik most is, a szeretet ünnepe előtt.
Nem sikerült az adósok lakrészeit külön levágni a központi fűtésről annak ellenére, hogy a csíkszeredai Közüzemek Rt. vezetősége megállapodott az érintett Szív utca 4-es, 6-os és 10-es számú lépcsőházak lakószövetségének képviselőivel, hogy humánusan oldja meg a tartozások körül kialakult problémákat a három lépcsőházban.
December 11-től, vasárnaptól lép érvénybe az új vasúti menetrend, amely jelentős változásokat hoz, elsősorban a járatok besorolása módosul.
Az erre az időszakra jellemző, normális keretek között mozog a felső légúti megbetegedések száma – derül ki a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adataiból. Az elkövetkező időszakban – a változó időjárás miatt – a megbetegedések növekedésére számítanak a szakemberek.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
A síszezon lejártával erdei útként használt és ezáltal jelentősen megrongált állapotba került, valamint a nagyobb kövektől meg nem tisztított sípályák megfelelő karbantartására hívta fel a Hargita megyei sípályákat működtetők figyelmét a turisztikai minisztérium helyi képviselője.
M integy 20-25 ezer sertést fognak levágni a téli ünnepek során a háztáji gazdaságokban a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság becslése szerint. Bár tavaly óta tilos a kábítás nélküli disznóvágás, a háromszékiek ragaszkodnak a hagyományokhoz.
Erre hívta fel a Kaufland vezetőségének a figyelmét Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere két levelet is küldött a cégnek, amelyekben hangsúlyozta, hogy a város lakosságának 75 százaléka magyar anyanyelvű, ezért a piaci érdekek is azt kívánják, hogy olyan személyeket alkalmazzanak, akik ismerik a magyar nyelvet.
Csökkent ugyan az érdeklődők száma, ám még így is elmondható, az előrejelzések szerint a nagyobb csíkszeredai vendéglátóhelyiségek idén is telt házzal fogják ünnepelni a szilvesztert.
Harmadszorra szervezi meg december 10-én, szombaton 10 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében a Székelyföldi Lovaskonferenciát a Magyar Királyi Marosvásárhelyi 9-es Honvéd Huszárezred hagyományőrző csapata.
Kisebb-nagyobb nehézségeket okozott a Hargita megyei országutakon a havazás. Útlezárások nem voltak, de ajánlott az óvatosság, és szükség van a téli gumiabroncsokra.
Udvarhely utcáin november végén, december elején feltűnően megszaporodtak a rendőrautók, de a járőröző rendőrök és csendőrök száma is megnőtt. A rendőr-felügyelőség helyettes szóvivője mindezt az általuk végzett forgalomellenőrzési akciókkal és egy helyi lopásüggyel kapcsolatos házkutatással magyarázza.