
Fotó: Gecse Noémi
Tizenkettedik alkalommal szerveznek Csángó Túrós Puliszka Fesztivált a hétvégén a hidegségi Csángó- és Fatányéros Panziók udvarán. A kétnapos rendezvény fő programpontja idén is a vasárnap délelőtti főzőverseny lesz.
2017. augusztus 23., 18:592017. augusztus 23., 18:59
Szombaton a könnyűzene és a sporttevékenységek kerülnek előtérbe: 9 és 10.30 óra között várják a jelentkezőket a vetélkedőkre, majd 11 órától bicikliversenyt, 12-től pedig futóversenyt tartanak.
Fotó: Gecse Noémi
A 15 órától kezdődő ebéd után 15.45-től eredményhirdetés következik, a délutáni programkínálatban pedig több koncert is szerepel: 16 órától színpadra lép Mely, 17 órától a szlovák Abborn nevű hivatalos ABBA tribute-zenekar, 19 órától a Másnaposok, 19.45-től az Insect, 21 órától a Berici fivérek, 22-től pedig Páli Petra slágerműsorát láthatják az érdeklődők.
Vasárnap reggel 7 órakor fúvószenekar ébreszti a falut, majd
Fotó: Gecse Noémi
13 és 14 óra között lesz a zsűrizés, majd 14.30-kor hirdetik ki az eredményeket. 15 órától népzenei programok következnek, 19 órától pedig az Open Stage lép színpadra. 20 órától utcabált tartanak a Fintu Band zenekarral, majd tűzijátékkal zárul a rendezvény.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!