Módosított útvonalon közlekednek június 30-ától október 31-éig a Budapestet Brassóval összekötő nemzetközi vonatok, mivel Magyarországon Mezőpeterd és Biharkeresztes között pályafelújítási munkálatokat végeznek.
Arra kötelezik a sepsiszentgyörgyi kutyatartókat, hogy a városházán nyilvántartásba vetessék kedvenceiket.
Átszervezik a háromszéki gyerekvédelmi rendszert: Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke arról számolt be, hogy az oltszemi gyermekotthon felszámolására készülnek.
December óta csak részletekben, minimális összegű „fizetést” kaptak a kovásznai Montana szálló alkalmazottai. A Sanitas szakszervezet hétfőig adott haladékot a tulajdonosnak, hogy törlessze az elmaradást.
Narancssárga és sárga jelzésű kánikulariadót bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM). A figyelmeztetés pénteken és szombaton lesz érvényes az ország nagy részében – írja az Agerpres hírügynökség.
Nem az első eset, hogy a Nyárádszeredához tartozó Székelymoson ortodox lelkésze ellen a papsággal összeegyeztethetetlen gyanú merül fel. Ezúttal azonban az érsekség felfüggesztette a „csodatevő” pap tevékenységét harminc napra.
Ferencz Éva–Keresztes Franciska Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978 című kötetének bemutatójával zárta a 2016–2017-es évadot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
„Álljon fel a padról, ez a mi helyünk” – ezzel űzik el szó szerint a gyergyószentmiklósi Virág negyedi parkban pihenőket olyan személyek, akik nagy hanggal és csapatosan érkeznek. A park mindeddig a környékbeli tömbházakban élő nyugdíjasok kedvelt találkozóhelye volt, de egyre több a panaszuk.
Május közepén tett közzé felhívást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság egy áprilisban eltűnt gyergyószentmiklósi lányról. Akkor a hatósági közlemény megjelenése után röviddel megtalálták. Most ismét nyoma veszett.
Csütörtökön kezdődik az ötödik Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál a Szentegyháza Gyöngye termálfürdő területén.
Több portára is betört egy medve Bikafalván, legutóbb szerdára virradóan járt egy ház udvarán, ahol nyulakat és tyúkokat pusztított el. A községben arra gyanakszanak, az elmúlt hetekben Bögözben garázdálkodó nagyvad jelent meg a településen.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Azokon a csíki településeken, ahol a községvezetés megfelelő hozzáállással, eredményesen gyűjtötte, illetve jelenleg is gyűjti az ivóvíz- és szennyvízhálózatra a rácsatlakozási díjakat, számíthatnak arra, hogy bekerülnek a Hargita Víz Fejlesztési Egyesület pályázatába.
Az egészségügyi minisztérium felhívja a lakosság figyelmét, hogy kánikula idején kövessék a szakemberek tanácsait: ne tartózkodjanak napon 11 és 18 óra között, igyanak egy pohár vizet 15–20 percenként, még mielőtt a szomjúságérzet jelentkezne.
A helyi önkormányzat megvásárolná Csíkdánfalván az egykori, fekete kerámiát gyártó üzem és a szövöde árverésre kerülő épületeit, de a jelenlegi árat túlzottnak tartják. A tulajdonosok szándéka szerint a helyi közösséget szolgáló befektető előnyt élvez az eladásnál.
Tizenkét sérülttel szimuláltak a legmagasabb riasztási fokozattal járó közúti balesetet a Hármaskereszt szomszédságában szerdán a Hargita megyei tűzoltóság szervezésében. Három autó ütközése után zajlott a mentősök, tűzoltók, rendőrök és csendőrök összehangolt mentési akciója.
Harmincnapos hatósági felügyeletet rendeltek el a székelyudvarhelyi 39 éves Sz. Sz ellen, így a 24 órás őrizetből szerdán délben távozhatott a gyanúsított.
Buday Árpád (1879–1937) régész emléktáblájának avatási ünnepségére hívja a Maros Megyei Múzeum Marosvásárhely lakosságát július 5-én.
Bár egyelőre senki nem beszél jelöltről, jelöltekről, a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen napirendre tűzik az alpolgármester-választást. A tervezetet Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosa nyújtotta be.