Blága Tünde is bekerült az augusztus 11-én Debrecenben tartott Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjébe. Fásy Ádám rendezvényén a tizenhét lányból álló döntős mezőnyben pedig az első tíz között ünnepelhették.
A Hargita megyei munkafelügyelőség feladata többek között a munkaviszonyokat szabályozó jogszabályok betartásának ellenőrzése a munkavállalók védelmének érdekében. A hatóság a 2017-es év első félévében végzett ellenőrzéseiről számolt be.
„Az ötszázéves reformációi jubileum alkalmából ötszáz kilométeres biciklis zarándokútra készülünk Udvarhelyről Vizsolyba” – újságolta a program ötletgazdája és szervezője Bereczki-Orbán Zsolt, a székelyudvarhelyi-szombatfalvi református gyülekezet lelkipásztora.
A beérett kerti paradicsomot öt lejért adták az árusok Székelyudvarhelyen a keddi piacon. Egy helyi termelő tanácsokat is adott a terményei felhasználásához.
A Maros Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője, dr. Kincses Sándor ad hasznos tanácsokat a gazdáknak arról, hogy miként védekezzenek az afrikai sertéspestis ellen.
Több mint ötezer aláírást gyűjtött egy volt marosvásárhelyi újságíró, hogy elérje: kerüljön a parlament elé és szavazzák meg a tuberkulózistörvényt, amely szabályozná a kórral kapcsolatos kérdéseket.
Jelentősen megnőtt a vaj ára Európában a kedvezőtlen időjárás, a tejhiány és a növekvő kereslet miatt. Egyes országokban hiánycikk is lehet ez a termék az év végéig. Hargita megyében is érezhető az áremelkedés, a vajeladás megnövekedett.
Sok haszna van a tudásszerzésnek, a projektmenedzselés megtanulásának, de ennél is többet érnek azok a barátságok, amelyek a fiatalok között köttettek – vallják a Kárpát-medencei Magyar Örmény Ifjúsági Vezetőképző tábor összegzéseként a résztvevők.
Országszerte több mint 3000 bűncselekményt észleltek és több mint 30 ezer bírságot róttak ki, mintegy 2000 gépjárművezetői engedélyt vontak be a rendőrség munkatársai a Nagyboldogasszony-napi minivakáció során – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság közleményéből.
A magyarországi Tápai Tamás és csapata tartott stunt rider bemutatót hétfőn Csíkkarcfalva központjában. A motoros – aki Nicolas Cage kaszkadőre volt a Szellemlovas 2. című filmben – a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony napokra érkezett a helyi önkormányzat meghívására.
Váratlanul zárták be pénteken a szejkefürdői strandot: a hétvége első napján a kapura kitűzött értesítő várta a strandolni vágyókat, hogy meghatározatlan időre lakat kerül a létesítményre. A bezárás hátterében vélhetően nem csak a strand és a kádas fürdő állapota áll.
A jó kávé nemcsak ébresztő, hanem élmény – különösen akkor, ha otthon, saját kézzel készítjük el. Egyre többen keresik a lehetőséget, hogy a reggeli rutinból tudatos, élvezetes szertartást formáljanak. Vinczellér Árpád barista szerint a kávékészítés nemcsak technika, hanem személyes élmény is.
Ébredj és lépj! mottóval tartják az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, amely Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én kezdődik, és 19-én ér véget. Az online regisztráció lezárult, de a keddi nyitónapon még van lehetőség bejelentkezni a táborba. A szervezők elmondják, hogy miért érdemes.
Kifejezetten e célra készült, házi szőtt zsákokban, a város címerével felcímkézve indult útnak hétfőn a gyergyószentmiklósi hozzájárulás a Testvérvárosok kenyeréhez. A három zsák búza Békésre jut, onnan pedig átváltozva visszafordul Gyergyószentmiklósra.
Pénzbírságot kaphat a szülő, aki elutasítja a fertőző betegségek elleni védőoltások beadását gyerekének, az egészségügyi minisztérium időben be kell szerezze a vakcinákat – ezek a legfontosabb változások, amelyeket előír a kormány által elfogadott új oltástörvény-tervezet.
Háromezernél is több látogató vett részt szombaton a Mikházán immár ötödszörre megrendezett Római Fesztiválon. Ez hatszor annyi, mint a falu lakossága.
Hagyományőrző napot tartottak Vacsárcsiban szombaton, ahol az önkéntes tűzoltó-alakulatok is találkoztak.
Ezentúl a csíkszeredai közlekedésrendészettel együtt dolgozva tárgyalja és vitatja meg a város közlekedését érintő kérdéseket a csíkszeredai önkormányzat. Ennek érdekében egy közlekedési biztonsági bizottságot hoztak létre.
Mi mindenre képes egy sérült gyerek, ha felül a ló hátára, mennyire változik meg viselkedése, hogyan szenderül mély álomba a paci ringó mozgásától, hogyan hajt végre utasításokat, az állat miként hangolódik lovasára – láthatták mindazok, akik részt vettek a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány s