
• Forrás: Antal Árpád
Sepsiszentgyörgy önkormányzata is csatlakozott a 10 év kihívás (#10yearschallenge) nemzetközi mozgalomhoz, amelynek lényege, hogy egy tíz évvel ezelőtti és egy aktuális fotót kell közzétenni.
2019. február 19., 09:092019. február 19., 09:09
Antal Árpád polgármester elmondta,
„Ha valami elkészül, azt már természetesnek tartjuk, inkább azzal foglalkozunk, ami nincs meg. A város átalakítását nem lehet befejezni, ez egy folyamat, ami állandó odafigyelést igényel” – mondta a polgármester. Hozzátette, sok esetben a tíz évvel ezelőtti állapotokat nem is tudták bemutatni, mert nem készült fénykép. Viszont így is több fotón mutatta be a tíz év alatt történt változást a polgármester.
Felújították a vasútállomás, a jelenlegi tükörpalota, a bölcsőde, a Böer-palota, az egykori vérközpont épületét, az állomási hidat, az Erzsébet parkot, a strandot, a mozi és a színház épületét, a szociális konyhát, az idősek otthonát, a Szabadság-szobrot. Átalakították a Kálvin-teret, kialakították az 56-os emlékparkot, a Turul- tere. Felszámolták a városi szemétlerakót, a város nagy részében eltüntették a kábel-rengeteget, korszerűsítették a közvilágítást, utcákat, parkolókat – sorolta a megvalósításokat a polgármester.
Az elmúlt évet havi lebontásban értékelte, kiemelve, hogy
Antal Árpád ugyanakkor rámutatott, a következő négy évben minden idők legnagyobb magán- és közberuházásai valósulnak meg Sepsiszentgyörgyön. Az önkormányzati fejlesztések mellett indulnak az Európai Uniós projektek, épül az Oltmező utcai mall- jellegű bevásárlóközpont, a Sapientia Alapítvány is jelentős beruházásokat tervez.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
1 hozzászólás