
Mozgáskoordinációval küzdőknek is segítenek a rehabilitációs központban
Fotó: Barabás Ákos
Így látom én címmel hirdet rajz-, fotó- és videópályázatot iskolások számára a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány, amely a fogyatékkal élő fiatalok mindennapjaira igyekszik rávilágítani. Az általuk üzemeltetett rehabilitációs központ bemutatása közben arról is szó esett, hogy testvérosztályt keresnek a náluk tanuló, fogyatékkal élő fiataloknak.
2019. február 18., 21:002019. február 18., 21:00
2019. február 18., 23:212019. február 18., 23:21
Mozgásszervi problémákkal, illetve fejlődési zavarokkal küzdő fiatalkorúaknak tartanak ingyenes fejlesztő foglalkozásokat az Orbán Alapítvány Bethlenfalván található központjában – fejtette ki hétfői sajtótájékoztatón Tóth Adél, a nappali központ vezetője. Mint mondta, az egyéni és csoportos terápiás foglalkoztatások mellett tanácsokat is adnak a gyerekek szüleinek.
Tóth Adél arra is kitért, hogy
így például koraszülés, oxigénhiány, genetikus, szülés előtti vagy szerzett sérülés is. Ez azt jelenti, hogy a komolyabb problémákon túl például a gerincferdüléssel, lúdtalppal, diszlexiával, diszgráfiával, figyelemzavarral vagy éppen hiperaktivitással küzdő gyerekeknek és fiataloknak is tudnak segíteni. Egy adott betegség diagnózisától függ, hogy szinten tartani, fejleszteni vagy akár gyógyítani lehet a kezelteket. Fontos, hogy már korai stádiumban elkezdődjenek a kezelések, hiszen például egy babánál jó esetben lehet koordinálni a mozgásfejlődési rendellenességeket, ami máskülönben később akár tanulási zavarokat is okozhatna – magyarázta a szakember.
– hangsúlyozta Orbán Ágnes, az alapítvány vezetője.
Fotó: Barabás Ákos
Összesen tíz szakember dolgozik a központban – gyógypedagógus, pszichológus, gyógytornász, speciális oktató, szociális munkások –, és jelenleg heti 40–50 gyerek és fiatal jár a foglalkozásaikra. Az elérhető terápiák között az általános gyógytornát, gyógypedagógiát, a mozgásfejlesztési és rehabilitációs tevékenységeket, a szenzomotoros fejlesztést, a kinesio taping, a Schroth, a snoezelen és az ABA kezeléseket említette Tóth Adél.
„Az emberek jó része nehezen tudja elképzelni, hogy mit jelent fogyatékkal élni, sokan azt hiszik, hogy ez minden esetben magatehetetlenséget jelent. Éppen ezért hirdetünk meg egy alkotói pályázatot az iskolások számára, hiszen úgy gondoljuk, hogy már fiatal korban el kell kezdeni a tudatosítást” – jelentette ki Orbán Ágnes.
Rámutatott, arra kérik a nulla-nyolcadik osztályos gyerekeket, hogy
A 5–12. osztályosokat is hasonló kihívásra szólítanak fel, ám tőlük már fotókat és filmeket várnak. A pályamunkákat február 20. és május 6. között lehet leadni az office@orban.ro email-címen, vagy az alapítvány Malom utcai székhelyén. A műveket szakmai zsűri elemzi, az eredményhirdetés és a díjazás pedig júniusban lesz. A jelentkezési lapot az orban.ro honlapról lehet letölteni.
Fotó: Barabás Ákos
Ti vagytok azok címmel egy másik pályázatot is hirdet az alapítvány, amelynek célja, hogy testvérosztályt találjanak a gondozásukban lévő fiatalok számára, akik a különböző eseményeiken is részt vennének, továbbá kivennék a részüket a fogyatékkal élők mindennapi életéből. A lehetőség iránt érdeklődő 7–10. osztályok motivációs levelet kell megfogalmazzanak arról, hogy mit tudnak a szervezetről, valamint, hogy mit valósítanának meg az oda járó fiatalokkal közösen. A pályázatot március 22-ig kell eljuttatni a korábban említett elérhetőségek valamelyikére.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!