Huszonhetedik alkalommal tart tojásíró foglalkozásokat Gyergyószentmiklóson az Ethnographia Gyergyoiensis Alapítvány és a Gránátalma Egyesület. A nagyhéten zajló programra már több mint 1100-an jelentkeztek.
A húsvéti tojásdíszítés számos technikáját vonultatja fel az a kiállítás, amely szerdán délután nyílt a gyergyószentmiklósi Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet székházában. A 358 bemutatott darab az egylet tagjainak munkája.
A március 13 és 15. közötti csapadékos időjárás hozadékaként megindult a megázott föld a Farkaslaka községhez tartozó Kecseten – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Az összesített jelentés szerint több mint 1300 hektárnyi mezőgazdasági terület került víz alá a múlt heti áradások idején Hargita megyében, a megyei mezőgazdasági igazgatóság adatai szerint azonban nem keletkezett komoly kár a földeken.
A kézdivásárhelyi Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesület, és a sepsiszentgyörgyi Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) vehette át megosztva az év civil szervezete díjat a Civilek Háromszékért Szövetségtől (CIVEK).
Új rendeltetése lesz a marosvásárhelyi főtéren található, volt Igiena fodrászatnak, amely évek óta üresen áll. A polgármester többször azt akarta, hogy könyvesbolt és kávézó legyen a központi ingatlanban, most azonban más terv körvonalazódik.
Közel száz, élelmiszert előállító, szállító, illetve forgalmazó egységnél végzett ellenőrzést az elmúlt két hét alatt a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság.
Hogyan alakult várossá Marosvásárhely, melyek voltak az egykori szokásjogok, hogyan működött a város száz évvel ezelőtt – ez a témája annak a Vásárhelyi városháza című kiállításnak, amely a Maros Megyei Múzeum tervei között szerepel idén, a román centenárium évében.
Monumentális produkcióban, az eredeti szereplőgárdával és helyi táncosokkal is kiegészülve augusztus 18-án Csíksomlyón adja elő a magyar Nemzeti Színház a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös produkcióját, a Csíksomlyói passió című előadást.
Árokba sodródott egy Bákó megyei mentőautó Parajdtól mintegy 11 kilométerre, a Bucsinon átvezető úton szerdán reggel.
Egyelőre kivár az RMDSZ a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében, ennek oka vélhetően az, hogy az alkotmánybíróság hivatalos írásbeli indoklása még nem jelent meg a hivatalos közlönyben.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Ciklámenre színezte Székelyudvarhelyen a Nagy-Küküllő Fások utcai szakaszát hétfőn az a folyadék, amely egy esővíz-elvezető csatornából ömlött a folyóba. Szerencsés helyzetnek mondható, hogy meg volt áradva a folyó, így hamar felhígult a szennyeződés, és nem keletkezett nagyobb kár az élővilágban.
Két pár bakancs eltulajdonítóját keresik a csíkszeredai rendőrök. Az elkövető egy nyitva hagyott bejárati ajtón keresztül egy lakásba jutva emelte el a lábbeliket.
Gyergyószentmiklóson tavaly új, elsősorban felnőtteknek szóló sorozat indult a Tarisznyás Márton Múzeumban Kézmívelők címmel, melynek alapvető célja a hagyományos foglalkozások megismertetése.
Március 21. nem csupán a meteorológiai tavasz kezdete, hanem a Bábszínház Világnapja is, amelyet Marosvásárhelyen sem hagynak figyelmen kívül. Az Ariel Színház művészei rövid vásári bábjátékkal, a színitanoda pedig a témához kapcsolódó kiállítással készül.
Elfogták azt a székelyudvarhelyi férfit, aki február közepén az utcán késsel többször megszúrta volt barátnőjét. Az ötvenéves L. Z. ellen akkor testi sértés miatt indult eljárás, azonban a további bizonyítékok eredményeként a hatósági gyanú később gyilkossági kísérletre módosult.
Elkezdődött már a méhállományok beszerzésének időszaka, emiatt fontos tudni, hogy az Országos Méhészeti Program idei juttatásait igénylő méhészeknek a kérelembenyújtáskor a beszerzések idejénél korábbi bizonylatot kell felmutatniuk a méhcsaládok számára vonatkozóan.
Sürgős kivizsgálást kér a Román Csendőr-felügyelőség parancsnoka, Sebastian Cucoş ezredes azzal a halláskárosult személlyel kapcsolatban, akit megbírságoltak, amikor részt vett a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusa idején zajló tüntetésen – írja az Agerpres hírügynökség.