Június 12-én, szombaton első alkalommal rendezték meg a Verbunk Napját a Kárpát-medencében: a Hagyományok Háza kezdeményezésére Felvidéktől Sárközig, Nyíregyházától Székelyudvarhelyig több száz táncos egy időben táncolta a különböző tájegységek verbunk táncait.
Elkezdődött Kászonban az új óvoda és napköziotthon építése, amelyre több éve készül a község vezetése. Noha a kivitelezési szerződést tavaly aláírták, az építőanyagok azóta történt jelentős drágulása újabb bizonytalanságot jelent számukra.
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Pál Dénes: a Szabad Emberek Pártjának (POL) székelyudvarhelyi szervezeténél listavezető volt a Melinda cégcsoport tulajdonosa, aki személyes okokra hivatkozva magyarázta döntését.
Gyergyóditrót és a háromszéki Kököst köti össze majd az a gyorsforgalmi út, amelynek tervei most körvonalazódnak. A Székelyföldet észak-déli irányba átszelő út az elképzelések szerint megszabadítja a jelenlegi európai út mentén található településeket a tranzitforgalomtól.
Szombaton és vasárnap 11 és 19 óra között a Marosvásárhely koronkai kijáratánál található bevásárlóközpont parkolójában bárki beoltathatja magát a Johnson&Johnson típusú, egydózisú oltással.
A hivatásos és önkéntes tűzoltók több mint tizenhárom órán át küzdöttek a gyulakutai bútorgyárnál pénteken késő este felcsapott lángokkal. Azt, hogy mi okozta a szerencsétlenséget, egy szakértői bizottság fogja megvizsgálni.
Három új fertőzést azonosítottak, gyógyultnak pedig senkit sem nyilvánítottak szombaton Hargita megyében. Halálesetek nem történtek az elmúlt 24 órában a térségben.
A tanulók beoltása jó lehetőség lenne arra, hogy ősszel a tantermekben indulhasson újra az oktatás, és ne online formában. A tanügyminiszter elmondása szerint a 16 és 19 év közötti diákok 15 százaléka kapott eddig koronavírus elleni védőoltást Romániában.
Hatalmas lángok csaptak fel pénteken, kevéssel éjfél előtt Gyulakután: kigyulladt a bútorgyár.
Tavaly az átlagosnál kevesebb diákot és egyetemistát alkalmaztak nyári munkára a Hargita és Maros megyei cégek, de az illetékesek remélik, hogy idén ezen a téren is visszatér minden a megszokott kerékvágásba, és újra lehetőségük lesz a fiataloknak dolgozni.
Az áprilisban meghirdetett helyi roncsautóprogramra eddig 328 kérés érkezett be, amelyből 297-et pozitívan bíráltak el, 123 esetben pedig már a gépkocsi leadása és a kifizetés is megtörtént – mondta el Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Ünnepi szentmisével avatták fel a restaurált Jézus-kápolnát Székelyudvarhelyen: a város legrégebbi műemlékét Jézus Szíve ünnepén Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök újra megáldotta.
Moldovai az a légitársaság, amely Marosvásárhelyről működtet péntekenként járatot az egyiptomi üdülővárosba, Hurghadába. A június végére beharangozott Marosvásárhely és Budapest közötti légi járat újraindulása azonban újabb egy héttel halasztódott.
Egy marosludasi férfit 24 órás őrizetbe vett csütörtökön a rendőrség, majd pénteken elrendelték harmincnapos előzetes letartóztatásba vételét, mivel az eddigi vizsgálatok szerint egy kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, ráadásul a vérfertőzés gyanúja is fennáll.
A marosvásárhelyi vészhelyzeti bizottság pénteki ülésén sürgősségi állapotot hirdetett ki a megyeszékhelyen, megállapítva, hogy az utcán maradt háztartási hulladék miatt veszélyben van a vásárhelyiek egészsége. Soós Zoltán polgármester azonnali tanácsülést hívott össze.
Egyetlen új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt egy napban Maros megyében, a járvány kezdete óta 23 941 esetet regisztráltak.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az 5G hálózatok kiépítéséről szóló törvényt – írja az Agerpres hírügynökség az Államelnöki Hivatal pénteki közlésére hivatkozva. A szenátus június 7-én fogadta el döntő házként a kormány által kidolgozott jogszabályjavaslatot.
Csaknem kilencvenezer lejes összértékű bírságot róttak ki a hatóságiak a szerdán felderített, engedélyek nélkül üzemelő kőbánya működtetőjére.