Közúti baleset történt vasárnap késő délután Felsősófalvánál, emiatt nehézkesen halad a forgalom Székelyudvarhely irányába. Mint kiderült, egy kislányt gázoltak el, aki életét vesztette a baleset következtében.
Ismét változtattak az oktatási törvényen a szenátusban, amely megszavazta a 2011-es oktatási törvényt módosító és kiegészítő 100-as számú sürgősségi kormányrendeletet. Romániában a bölcsődék eddig nem tartoztak az oktatási minisztérium alárendeltségébe.
A gyergyószentmiklósi kórházban január 1-jén 17 óra 40 perckor született meg az idei első kisbaba. Krisztián és az anyukája is jól vannak.
Viharos erejű szélre figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a Keleti-Kárpátok vidékére.
A Zamant család három kisgyerekkel Marosvásárhelyen él, a város Bese nevű részében. Kis, vályogból épült házikójuk tavaly tönkrement, annyira megvizesedett és megcsúszott, hogy teljesen lakhatatlanná vált. A Divers Egyesület vállalta, hogy segít rajtuk.
Születésének 199. évfordulóján Petőfi Sándorra emlékeztek Marosvásárhelyen, a költő Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál álló parkban levő szobránál.
Sokan döntöttek úgy, hogy a Csíkszereda központjában szervezett szabadtéri ünnepségen búcsúztatják az óévet. A 18 órától éjfélig tartó eseményen zene és korcsolyázási lehetőség is volt, majd tűzijátékkal köszöntötték az új évet az egybegyűltek.
Tűzvész a csíksomlyói romatelepen, elinduló, majd kifulladó oltáskampány, drágulások az energiaszektorban és az építőiparban, a terrorper elítéltjeinek szabadulása, zöldigazolvány és megannyi, a hétköznapjainkat is meghatározó változás történt 2021-ben.
Szabadtéri koncert, lézer- és tűzijáték, több száz résztvevő, jó hangulat – ez jellemezte leginkább a Marosvásárhely központjában tartott óévbúcsúztatót, ahol még az időjárás is kedvezett a résztvevőknek.
Idén a megszokott módon, utcabállal egybekötött rendezvénnyel búcsúztathatták az óévet és köszönthették az újat a székelyudvarhelyiek. Fotókon mutatjuk.
A járvány ellenére is eseménydús évet tudunk magunk mögött, a megszorításokkal teli 2020 után idén valamelyest újraindult az élet térségünkben is, történésekből pedig nem volt hiány. Ezeket próbáljuk most számba venni fotósaink legjobb képeivel.
Megkínzott, beteg, árva négylábúak várnak jobb sorsra a Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely menhelyein.
Január 1-jétől nő a minimálbér, a nyugdíjpont értéke és a gyermeknevelési pótlék, de drágul az üzemanyag, és a villamos energia egyetemes szolgáltatási ára is magasabb lesz – írja az Agerpres hírügynökség.
Az év utolsó napján sok mindent elengedünk, azonban egyvalamitől bármennyire is szeretnénk, nem tudunk megválni, olyannyira beleégett a retinánkba. Ez pedig nem más, mint a politikusarc. De kinek mennyire rögzült elöljáróink tekintete?
Fiatalok tömegei imádják, színész, rendező, szövegkönyveket és versesköteteket ír, közben elindította az egyik legsikeresebb, olvasást népszerűsítő akciót Magyarországon. Vecsei H. Miklóssal olvasásról, színházról és mindennapi vívódásokról beszélgettünk.
Három közúti balesetben összesen hat személy sérült meg csütörtökön: a reggeli órákban két autó összeütközött Csíkszéken, délután pedig szinte ugyanabban az időben elgázoltak egy gyalogost, egy autó pedig hídfőnek ütközött Udvarhelyszéken.
Szájmaszk, gyorstesztek, láz- és fájdalomcsillapítók – ezek voltak a legkeresettebb, vény nélkül vásárolható gyógyszeripari készítmények a székelyudvarhelyi patikákban. Ugyanakkor sokan jelentős hangsúlyt fektettek a megelőzésre.
Az általunk megkérdezett udvarhelyszéki települések mindegyikén szerveznek közös óévbúcsúztatót és újévköszöntőt a vidéki önkormányzatok. A legtöbb helyen a tűzijáték sem marad el.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) ügyeletes meteorológusa szerint a megszokottnál melegebb idő várható szinte az egész országban. A napközbeni csúcshőmérséklet 4 és 12 Celsius-fok között váltakozik majd.