Hirdetés
Hirdetés

Polgármesterből prefektus – Kovászna megye nem bánja

•  Fotó: Kocsis B. János

Fotó: Kocsis B. János

Nem a cirkuszokról, sokkal inkább a kölcsönös együttműködésről szólt az elmúlt két esztendő Kovászna megyében – állapítható meg Ráduly István prefektus és a háromszéki helyi vezetők közötti kapcsolatról.

Dimény Árpád István

2023. április 04., 17:252023. április 04., 17:25

Két éve látja el Kovászna megye prefektusi teendőit Ráduly István, Uzon község volt polgármestere. A kormánymegbízott ennek kapcsán kedden beszámolt az elmúlt időszakról. A sajtótájékoztatón részt vett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Bodor László, a Háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke.

Hirdetés

Ráduly István elsőként éppen a sajtótájékoztatóján részt vevő vezető politikusok jelenlétének fontosságára tért ki, úgy fogalmazva, számára ez megerősítés, hogy

sikerült partneri viszonyt kialakítani az önkormányzatok és a prefektúra között, és ebből elsősorban a megye polgárai, majd azok az intézmények, amelyek itt működnek, húzhatnak hasznot.

2022-ben a kormányhivatal jogászai 16 250 közigazgatási iratot vizsgáltak meg, amelyeket a helyi tanácsok fogadtak el, vagy a polgármesterek állítottak ki (4657 megyei és helyi tanácsi határozatot és 11 593 polgármesteri, illetve a megyeitanács-elnöki rendeletet), ezek között 103-ban találtak törvénytelen elemeket (0,63 százalék). Miután ezt jelezték, 97-et visszavontak, illetve módosítottak (83 tanácsi határozatot és 14 polgármesteri rendeletet) és a prefektúra jogászainak mindössze hat tanácsi határozatot (0,037 százalék) kellett megtámadniuk a közigazgatási bíróságon.

A visszaszolgáltatások kérdése

A tulajdonjog-visszaállítási folyamat kapcsán úgy fogalmazott:

szégyelli, hogy harmincvalahány év után is még mindig beszédtéma a föld-visszaszolgáltatás helyzete.

Úgy értékelte, azért, hogy még nem sikerült lezárni ezt a folyamatot – és ez országos jelenség –, nemcsak a földosztó bizottságok és polgármesterek, hanem elsősorban a nem mindig észszerűen meghozott jogszabályok okolhatók. Mint rámutatott, az elmúlt két évben 584 birtoklevelet állítottak ki. Ezek közül 424 mezőgazdasági területre (1004,54 hektárra), 160 pedig erdőterületre (385,74 hektárra) vonatkozott. „Haladunk, de lassan” – ismerte be, majd

elnézést kért az érintett földtulajdonosoktól, és megígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt is pozitívan zárják.

A prefektus továbbá beszámolt a hivatal épületén az elmúlt két évben végeztetett felújításokról, hangsúlyozva, hogy ezekre a javításokra a központi költségvetésből több mint 1,5 millió lejt sikerült lehívnia.

•  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Fotó: Kocsis B. János

A kormánymegbízott jelezte, a sajtó kérésére havi rendszerességgel elhívta azon állami központi intézmények vezetőit, akik viszonylag „nehezen megközelíthetőek"; őket arra kérte, hogy számoljanak be tevékenységükről. És már a hivatalba lépése első hetében zászlajára tűzte a kétnyelvű kommunikáció fontosságát, amihez a belügyminisztériumtól kellett jóváhagyást kérnie, de ennek eredményeként

az intézmény kétnyelvű honlapot, Facebook- és Instagram-oldalt működtet, amellyel több ezer polgárt tájékoztat.

Előnyére vált Kovászna megyének

„Így is lehet dolgozni” – fogalmazott felszólalásában Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki szerint 2021 előtt a prefektus, a prefektúra intézménye sokáig mumus volt a helyi önkormányzatok szemében, mert nagyon sok esetben indokolatlanul, felszólítás nélkül támadták meg a helyi és megyei tanácshatározatokat.

Idézet
Sőt, volt olyan prefektus is, aki azt mondta, hogy a prefektus és a prefektúra azért van, hogy kézifék legyen itt, Székelyföldön. Lám, ehhez képest lehet normálisan is kezelni a dolgokat”

– állapította meg a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester megköszönte, hogy Ráduly István úgy vállalta el a prefektusi kinevezést, hogy egy közösség élén többször is választással elnyert önkormányzati tisztséget adott fel.

Idézet
Ráduly István megmutatta, hogy ezt az intézményt is lehet úgy vezetni, hogy betartja és betartatja az alkotmányt és a törvényeket, de egy új szemlélettel, partnerként viszonyul az önkormányzatokhoz. Biztos vagyok benne, hogy ennek a tevékenységnek az eredményét a megye lakói, nemzetiségtől függetlenül, élvezni fogják”

– vélekedett az elöljáró.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés