Fodor Sándor szülővárosában, a csíkszeredai városháza előterében avattak csütörtök este emlékhelyet az író előtt tisztelegve. Az egykori dolgozószobájának egy részét tették láthatóvá, az íróasztalt is, ahol Csipike mesealakja formálódott.
Leállhatott volna a fűtéshálózat bővítése Gyergyószentmiklóson, mivel a városnak gondjai voltak az önrész előteremtésével, a megyei önkormányzat támogatásából azonban folytatódhat a munkálat.
A CNAIR vezérigazgatója, Cristian Pistol becslése szerint szeptember első felében hirdetik ki a moldvai (A8-as) autópálya részét képező Marosvásárhely-Nyárádszereda sztrádaszakasz megépítésére kiírt versenytárgyalás győztesét.
Méltánytalan politikai döntésnek nevezte Péter Ferenc, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke, hogy szakmai indoklás nélkül leváltották Dénes Irént, a megyei adóügyi hivatal vezetőjét.
Jelentősen, 22,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új járművek száma 2023 első hét hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva – közölte az Autógyártók és -forgalmazók Egyesülete (APIA) csütörtökön.
A közlekedésbiztonság növelése érdekében a rendőrség műholdas kommunikációs berendezések és más korszerű technológiák segítségével fogja nyomon követni és irányítani a közúti forgalmat – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu.
Tizennegyedik alkalommal szervezik meg a Trabantosok Találkozóját a hétvégén, augusztus 11-e és 13-a között. A helyszín a háromszéki Kovászna gyógyfürdőváros keleti övezetében található Tündérvölgy, amelyhez történelmi ihletésű legendák is fűződnek.
Tizenkét erdélyi zenekar – köztük három székelyudvarhelyi is – a húrok közé csap az augusztus 25–27. között tartandó Siculus Fesztiválon Székelyudvarhelyen. A versenybe szálló zenekarok mellett fellép a MattSet, a Titán, valamint a Hiperkarma.
Hamarosan megnyílik Kovászna megye legkorszerűbb skateparkja Sepsiszentgyörgyön, ahol az extrém sportok kedvelői megtalálhatják a nekik való kihívásokat.
Sérülései jól gyógyulnak, ennek köszönhetően elhagyhatta a kórházat az pásztor, akit Bölön község határában, Bölönpataka falu közelében támadott meg a medve július utolsó napján.
Fokozott légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 26 megyéjére.

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a székelyvarsági Csorgókő-vízesés.
Színes kulturális és zenei kínálattal várja csütörtöktől a közönséget a Double Rise fesztivál Torockón – közölték a szervezők.
Hargita megyei sofőr okozta azt a balesetet csütörtökre virradóan, amely során négy munkás sebesült meg Medgyesen.
Maros megyében tizenhét település lakói csatlakozhatnak a nemrég meghirdetett helyi roncsautóprogramhoz, Marosvásárhely azonban kimarad ebből. Mi több, a tavaly elkezdett városi roncsautóprogramot sem folytatják.
Útlezárás lesz aszfaltozási munkálatok miatt augusztus 10–11-én, csütörtökön és pénteken Csíkszeredában.
A Rétyi Nyír közelében szervezik meg augusztus 11-13. között a régiségek, használt tárgyak kirakóvásárát, ahol nemcsak bolhapiaci mustrára és keresgélésre, hanem éjszakába nyúló szórakozásra is lesz lehetőségük az érdeklődőknek.
A spanyol származású Lőrincet Kr. u. 258-ban, a Via Tiburtina mellett rostélyra bilincselve elevenen megsütötték, mert fölöttese elfogatása után nem volt hajlandó kiadni az egyház féltve őrzött és időközben általa a szegények között szétosztott kincseit.
Összesen közel 150 ezer euró értékű támogatásra számíthatnak azok a Hargita megyei tejtermelők, akik a fejőstehenekre biztosított támogatási program szerdán véget ért második szakaszában igényelték a juttatást.