Szeptember végén egy nemrég elkészült dokumentumfilm bemutatásával zárja kapuit a sepsiszentgyörgyi KultúrPark. A három hónapos rendezvénysorozat során 21 filmet vetítettek, 11 koncertre és 2 néptáncelőadásra került sor, általában telt ház előtt.
2020. szeptember 24., 20:492020. szeptember 24., 20:49
Az ‘56-os emlékparkban „vendégelőadásokat” is fogadtak, itt tekinthették meg az érdeklődők a Cimborák Bábszínház, a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureșanu Színház, valamint a Háromszék Táncegyüttes előadásait is. A KultúrParkban zajló utolsó eseményen Tőkés Csaba Zsolt és Vörös T. Balázs Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét tekinthetik meg szeptember 30-án 19.30-tól.
A film Tőkés Csaba Zsolt és Dezső Tibor Attila Életünk a tánc, avagy családi ki mit tud című előadása nyomán jött létre. Ahogyan az előadásban, úgy a filmben is három család tagjai vesznek részt: Dezső Tibor Attila református lelkész és családja, Mocsel Antal „Rémusz” örkői hagyományőrző és családja, valamint Tőkés Csaba Zsolt néptáncoktató és családja. A három család különböző életutat járt be, másképp élik mindennapjaikat, ám összeköti őket a népzene és a néptánc. A film az ő életükön, mindennapjaikon, családi kapcsolataikon keresztül világít rá a népi értékek fontosságára.
Az ingyenes filmbemutatóra kétszáz ülőhelyet biztosítanak, a helyfoglalás pedig az érkezés sorrendjében történik. Kapunyitás egy órával a vetítés előtt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!