Zarándoklat kis Jakabtól nagy Jakabig

A vándorlás lehetőségéről Szilágyi Ferenc autómérnök néhány éve még keveset tudott. „Halvány fogalma” volt arról, hogy vannak, akik végigjárják a nyolcszáz kilométeres távot, ami 1993 óta a Világörökség részét képezi.

Az 1792-es évszámot viselő oltárkép restaurálása után néhai Botár Gábor plébános hívta fel figyelmét a képen lévő fésűkagylóra, a Szent Jakab-út jelképére. Az ábrázoláson a szent tökből készült vízhordót visel, a szárnyas gyermekalak pedig a kezében tartott okmányon Hispániára mutat. A kőből készült szenteltvíztartó fésűkagyló formájú, beépítése nyitott kagylót formáz.

– meséli Ferenc. A gépjárművezető-oktatónak tavaly egyetemista tanítványa mondta, hogy nincs több ideje, mint két hét, így Leontól zarándokol majd Santiagóba. Ez a lehetőség szülte a döntést:

A vándorlás a Kolozsvár–Madrid repülőúttal kezdődött, vonattal folytatták Leonig, majd az apostolok lován. Dalma utazásismeretei a gyakorlati kivitelezést könnyítették. Nyolc kilót nyomott a csomag. Praktikus ruházat, sportzokni, bejáratott, jó minőségű túracipő biztosította a haladást. Felkerült a batyura az útjukat mutató kagyló is, melynek barázdái a különböző irányból érkező zarándokokat jelképezik, akik egy pontban találkoznak.

Az április székelynek való időszak, nyáron a forróságban nehezebb lehet a haladás. Az esőköpenyt nem kellett elővenniük, köd és hóvihar elkerülte őket. A sárga nyíl, a táblák, eligazodási pontok; ott az idő háttérbe szorul.

Erdő-mező jól kitaposva

Találkoztak olyan zarándokkal, aki tíz napot tudott rászánni, más két hetet. Volt olyan, aki húsz éve készült, akadtak, akik korlátlan időt tudtak rászánni.

Kasztíliából Galíciába idilli tájakon, történelmi kanyarokon át halad a gyalogos: festői kis falvakon, mezőkön, szőlőültetvények mellett, szép panorámájú, gyér növényzetű fennsíkon, göcsörtös fák alkotta tölgyeseken vagy szelídgesztenye-ligeteken, végül eukaliptuszerdőn keresztül halad az apostol sírjához igyekvő. A templomokat, székesegyházakat emelő hit vallomásai településenként kísérik a zarándokot. Legyen szó a leoni, az astorgai katedrálisról, a samosi kolostorról vagy az utat egykor vigyázó templomos lovagok erődítményeiről.

Ezeréves, soklyukú hidak ívelik át a folyók menti távolságokat. Nézelődni csak a lépések között van idő, a megállást a szállástelepülések zarándokmiséi jelentik. Avagy a megdöbbenés: a mai Portomarin a ’60-as évek víztározó építésének eredménye. A San Pedro- és a San Nicolas-templomot kövenként bontották le, és a település új helyén építették fel ismét.

A fiatalok telefonoznak, gitároznak a pihenőknél. A merészebbek lefödés alatt éjszakáznak. Kegytárgyárusok, szuveníresek hada nem telepedett az út mellé, de Compostela tele van.
A mondákkal átszőtt spanyol történelmi utazás egy látvánnyal véget ér, amint a zarándokok megpillantják a Gyönyörűség hegyéről a santiagói katedrális tornyait. Emlékezetes a térre érkezők találkozása; amint a déli misén felolvassák nemzetiség szerint a célba érőket.

El Camino – folytatható

„Úgy szeretem már Santiagót, hogy el nem felejthetem Csíksomlyót – fogalmazta át a Mikes Kelemen-i vallomást Finisterrében, amit az Atlanti-óceán végtelenje, a kikötő látványa és a világítótorony magasa szentesített. Hátizsákjában ott lapult a maroknyi santiagói föld, amit a remetei templomkerti feszületnél szórt el.