
Ezúttal az iskolavezetők bizonyítanak. Ősztől versenyvizsgával kerül majd igazgató valamennyi tanintézet élére. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Az állami oktatási intézmények igazgatói és igazgatóhelyettesi állásainak betöltésére kiírt versenyvizsga írásbeli szakaszát október 15-ére tűzték ki a Hivatalos Közlönyben megjelent naptár és módszertan szerint. Az iskolaigazgatók vezetői készségeit mérik majd fel, de könyvészetet csak egy hónappal a vizsga előtt közölnek. Ezúttal minden iskolavezetőnek bizonyítania kell, ugyanis augusztus 31-én lejár az előző évek versenyvizsgáin elnyert valamennyi igazgatói mandátum, még az idén januárban történt kinevezések is.
2021. augusztus 13., 10:462021. augusztus 13., 10:46
2021. augusztus 13., 13:032021. augusztus 13., 13:03
Három részből áll a vizsga: az első részét a beiratkozáshoz szükséges portfólió teszi ki, majd az írásbeli és az interjú következik. Az írásbeli vizsgán a tantárgyak a 2016-os vizsgához hasonlóan egységesek lesznek – áll a dokumentumokban, és mindhárom vizsgaszakasz után lesz egy fellebbezési szakasz is. A beiratkozás szeptember 15-én, a harmadik tanítási napon kezdődik.
Az írásbeli vizsgán ötven tételből álló, legfeljebb két óra alatt megoldható standardizált tesztet kell kitölteni, amelynek eredményét a helyszínen közlik. A dossziék értékelésére szeptember 27–29-én kerül sor, és a sikeres pályázók listáját szeptember 30-án teszik közzé.
Ezt követően október elsején következik a hibajavítási szakasz, amelyben a pályázók megóvhatják a pályázatuk elbírálását, és október 4–6. között kerül sor a jelentkezési szakasz esetleges hibáinak kijavítására, október 7-én pedig közzéteszik a sikeres pályázók végleges listáját.
Az írásbeli vizsgát október 15-ére tűzték ki, és a módszertani szabályok szerint a jelöltek legfeljebb 120 perc alatt egy ötven tételből álló, egy helyes választ tartalmazó tesztet oldanak meg, amellyel az oktatásirányítási munkához kapcsolódó vezetői és kognitív készségeket mérik fel. Minden helyesen megoldott feladat két pontot ér, így az összpontszám elérheti a száz pontot. A végső pontszámot úgy kapjuk meg, hogy a pontszámok összegét elosztjuk tízzel.
– olvasható a módszertanban. Az írásbeli vizsgán elért pontszámok az eredmények közzétételét követő 48 órán belül megtámadhatók. A fellebbezéseket a tanfelügyelőség titkárságán kell benyújtani.
Az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ biztosítja a szabványosított tesztek kidolgozását, együttműködve az oktatási tudományok területén dolgozó szakértőkkel, akiket az oktatási miniszter megbízásából neveznek ki.
Az interjúszakasz november 15-e és december 8-a között zajlik, és minden jelölt esetében 60 percig tart. Ez idő alatt a jelölt problémamegoldó készségét mérik fel az adott oktatási intézmény sajátosságaival kapcsolatban, ahol iskolavezetői állást töltene be. Idén pedig a digitális készségeket is figyelembe veszik, noha azt még nem közölték, hogy hogyan mérik ezt fel.
A Hivatalos Közlönyben megjelent módszertanon kívül, amelyet bárki böngészhet, még semmi konkrétumot nem közöltek az iskolaigazgatókkal, illetve az esetleges jelöltekkel. Mátéfi István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, a könyvészet is csak egy hónappal vizsga előtt fog megjelenni.
„A dosszié jelenti a vizsga első részét, amely a beiratkozási akták felülvizsgálatát jelenti, a második az írásbeli és a harmadik az interjú része. Ami más a 2016-os vizsgához képest, hogy az interjúnál az intézményfejlesztési terv mellett még a számítógép-kezeléssel kapcsolatos tudást is felmérik, de erről sem lehet tudni még semmit” – fejtette ki Székelyföld legnagyobb magyar tannyelvű iskolájának a vezetője. Tehát
A tavaszi minisztériumi bejelentések szerint, amikor még úgy volt, hogy július 27-én megtartják az iskolavezetők vizsgáját, megjelent egy vaskos könyvészet is, ennek hetven százaléka nem jelentett újdonságot, már használták a 2016-os versenyvizsgán is. „A szomorú az egészben az, hogy ennek a könyvészetnek semmi köze nem volt a román oktatási rendszerhez. Iskolavezetéssel kapcsolatos témájú könyvek ezek, de az angol iskolahálózatra vonatkozó témákkal, és ezt nem lehet olyan egyszerűen átültetni a román oktatási rendszerre” – tájékoztatott Mátéfi István.
Az említett két könyv, amelyből már készülniük kellett az előző versenyvizsgán az angolból román nyelvre fordított Látható tanulás John Hattie-től, aki Ausztráliában dolgozik egyetemi professzorként, illetve az Angliában élő egyetemi tanárnak, Tony Bushnak a Vezetői képesség és oktatásmenedzsment című könyve.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!