
Költészetnapi élő kapcsolásban az egyik fogarasys diák
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Tavalyhoz hasonlóan idén is megszervezték a magyar költészet napjára a versfolyamot, melyen a békéscsabai, felvidéki, kárpártaljai, partiumi, erdélyi, vajdasági magyar tannyelvű iskolák diákjai vettek részt. Gyergyószentmiklósról a Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola fiataljai kapcsolódtak be a szerda délelőtti, költészetnapi programba.
2018. április 11., 21:342018. április 11., 21:34
2018. április 11., 22:282018. április 11., 22:28
A Magyarországról szervezett Versfolyam a világhálón című eseménybe Komáromtól New Yorkig több településről bekapcsolódtak a magyar anyanyelvű fiatalok. A magyar költészet napján a kultúra összekötő szerepét hangsúlyozták e rendezvénnyel.
A komáromi, kassai iskolák diákjai kezdték, majd többek között a csíkszeredai Vencel József Szakközépiskola illetve a Fogarasy Mihály Műszaki Szakközépiskola versmondói folytatták a műsort, aztán tőlünk távolabbi települések kerültek adásba, a közvetítést a tavalyhoz hasonlóan idén is az amerikai magyarság zárta.
A gyergyószentmiklósi fogarasysok a békéscsabai tanintézmény felhívására csatlakoztak a költészetnapi, világhálón szervezett eseményhez.
Iskolánk első alkalommal vett rész a Versfolyam a világhálón című rendezvényen. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a napot ünnepélyesebbé tegyük.
– mondta Ferencz Zsuzsanna magyar szakos tanárnő, aki Bajkó Csilla kolléganőjével közösen készült, készítette a fiatalokat az élő kapcsolásra.
A gyergyószentmiklósi kilenc és tizedik osztályos diákok tanult verseket mondtak az április 11-i rendezvényen. Elhangzott két Balassi Bálint vers, a Borivóknak való és a Hogy Júliára talála, így köszöne neki, illetve Janus Pannonius Búcsú Váradtól valamint Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című költeményéből egy részlet. A versfolyamot az érdeklődők élőben követhették a Veritas Egyesület honlapján.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!