
Tele vannak az utcák eldobott maszkokkal. Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Nehezen bomlanak le, és tele vannak az utcák, terek egyszer használatos arcmaszkokkal. Szakember szerint ez ugyanolyan hulladék, mint bármilyen más szemét, akár a használt papírzsebkendő, amit a szemetes kukába dobunk. Az egészségügyi intézményekben ugyanakkor veszélyes hulladékként kezelik.
2022. február 06., 12:132022. február 06., 12:13
Annak ellenére, hogy nehezen lebomló, nem számít veszélyes hulladéknak a használt arcmaszk, ahogy a használt nyáltesztek sem azok – válaszolta érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, aki a Székelyhonnak elmondta,
„Az már más kérdés, hogy minden tele van, az utca, a park, a járda használt maszkokkal, szétfújja a szél, pedig a szemétben lenne a helyük” – fogalmazott az intézményvezető.
– válaszolta érdeklődésünkre Gáll Boglárka sajtószóvivő, aki azt is elmondta, hogy szerződésben áll a kórház egy arra szakosodott céggel, amely begyűjti és elszállítja a veszélyes hulladékot, majd megsemmisíti azt.
A Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóságnál érdeklődésünkre Ferencz Loránd kifejtette, a Covidhoz kapcsolódó hulladékot veszélyes hulladékként kezelik. Az igazgatóhelyettes a Székelyhonnak arról is beszámolt, hogy 2021-ben 168 alkalommal ellenőrizték az egészségügyi tevékenységből származó veszélyes hulladékok kezelését. Hat alkalommal összesen 14 400 lej értékben bírságoltak. „A hulladékokkal kapcsolatban panasz nem érkezett az igazgatósághoz” – zárta Ferencz Loránd.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
szóljon hozzá!