
Fotó: Sánta Miriám
Végső búcsút vettek csütörtökön Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői, a Kossuth-díjas erdélyi magyar költőt a marosvásárhelyi református temetőben kísérték utolsó útjára.
2024. január 04., 21:432024. január 04., 21:43
Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője 64 éves korában hunyt el szombaton. Népes gyászoló közösség kísérte utolsó útjára, ahol Ötvös József nyugalmazott református lelkipásztor és pályatársa, Markó Béla költő, a Látó alapító főszerkesztője búcsúztatta.
Markó Béla búcsúbeszédében „a tündéri költőnek” nevezte az elhunytat, és megismerkedésük időszakát idézte fel, amikor Kovács Ferencből KAF lett. Rámutatott: Dsida Jenőhöz, Áprily Lajoshoz, Kányádi Sándorhoz vagy Szilágyi Domokoshoz hasonlóan
„A legjobbak úgy írják a verset, hogy szövegeiknek is mindenki mással összetéveszthetetlen DNS-ük van. Kovács András Ferenc ilyen költő volt. Ilyen eredeti, ilyen hiteles, ilyen fontos” – mutatott rá. Mint kifejtette, a legelső műveknek ugyanaz a DNS-ük, és ugyanolyan hibátlanok, mint a legutolsók. „Ezért is
– mondta Markó.
Hangsúlyozta, Kovács András Ferenc olyan világot kívánt magának, ahol a formaművészet nem menedék, elzárkózás, rejtőzés, és nincsen ellentétben a közéleti szerepvállalással. „Bebizonyította, hogy minden versbe való, ami fáj. Költészetében a görög vagy római klasszikusok együtt vannak a magyar glóbusz legjobbjaival, költő és költő, ember és ember között nincs idő- vagy térbeli határ” – idézte fel Markó, aki szerint egyre megosztottabb világunkban kell ez az empátia a másik alkotó, ember iránt.
Fotó: Sánta Miriám
„Szívesen alakoskodik verseiben, hol Jack Cole, hol Alekszej Pavlovics Asztrov, hol Lázáry René Sándor, hol Calvus. Hol pedig maga Kavafisz. De nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ezáltal a saját identitását keresi. (.) A kitalált költők KAF határtalan empátiáját bizonyítják. Egy másik múltat írt nekünk. Milyen kár, hogy nem tud már egy másik jövőt is írni!” – mondta Markó Béla.
Hangsúlyozta: Kovács András Ferenc szelíd volt, kedves, de kérlelhetetlenül igényes szerkesztő, majd főszerkesztő, aki
Szatmári, mint Károli Gáspár és Kölcsey Ferenc, és transzilván. Tündéri volt – mondta KAF alakváltási képességére utalva –, hiszen erdélyiként képesnek kell lenni más és más jelmezt ölteni, úgy, hogy közben mégis önmagad maradj.
– fogalmazott búcsúbeszédében Markó Béla.
Temetése napján és az azt megelőző napokban a közösségi médiában búcsúztatta Kovács András Ferencet több pályatársa: Tompa Gábor, Visky András, Dragomán György, Szabó T. Anna, Lackfi János, Tompa Andrea, László Noémi, Kelemen Hunor, és az erdélyi magyar írószervezetek és irodalmi lapok is.
Fotó: Sánta Miriám
A költőtől a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – amelynek rövid ideig művészeti igazgatója volt –, a Temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is a Facebookon vett búcsút, utóbbival több produkciót készített.
Kovács András Ferencet (1959. július 17. – 2023. december 30.) a negyedik Forrás-nemzedék vezéralakjaként, a kortárs magyar költészet kiemelkedő alakjaként tartják számon. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Életművéért számos díjjal, a többi között József Attila-díjjal, a Magyar Köztársaság Babérkoszorú-díjával és Kossuth-díjjal is kitüntették.
Két kigyulladt melegházhoz riasztották péntek éjjel a nyárádszeredai tűzoltókat, lángoló melléképülethez a dicsőszentmártoniakat.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint márciusban 11 928 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 30-cal többnek, mint előző hónapban.
Szombaton is tovább drágult az üzemanyag, egyre kevesebb azon töltőállomások száma, ahol még lehet benzint tankolni 9 lej alatt.
Akár mínusz 8 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet vasárnapra virradóra Hargita megye magasabban fekvő pontjain és a hegyközi medencékben. Jövő héttől azonban már érkezik a felmelgedés.
Újabb drónokat észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni péntek éjjeli orosz légitámadás során, az egyik rövid időre megsértette Románia légterét – tájékoztatott szombat reggel a védelmi minisztérium.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.