Végleges családfa nincs, csak abbahagyott

Felesége háziorvos Mezőcsáváson, két fiuk – Solt és Zoárd – a Bolyai-iskola növendéke, ősszel kezdik a 4., illetve a 7. osztályt. Édesapjukkal egyetemben ismert kendósok, nemzetközi versenyekről is hoztak már haza díjakat.

„Habár mai szemmel nézve nagyon kezdetleges családfának bizonyult, mégis érthető, gyerekfejjel is. Ekkor kezdett bennem tudatosulni, hogy az a halom sír a temetőben, ahonnan leseperjük a havat, hogy gyertyát lehessen gyújtani, a sok név a világháborús hősök falu közepén levő emlékművén, meg az a rengeteg ember, aki minket körbevesz, akikről beszélünk, akikkel találkozunk még akkor is, ha más családnevük van, rokonaink, és mind része a történelmünknek.”

Szerencsére ekkor már be volt robbanva az IT-korszak: még akkor is, ha Szabolcs egy táblázatkezelő segítségével rajzolgatta az ágakat, jóval könnyebb volt, mind kézzel.

Mihály bácsi emlékezetéből csakhamar több mint 200 tagúvá gyarapodott a családfa. „A táblázatkezelő helyét aztán átvette egy dedikált szoftver (Myheritage), ami akkor 250 névre volt limitálva, ezért a női ágat nem is kutattuk. Szerencsére a szoftver későbbi online verziója már végtelenített, úgyhogy amint lehetett, igyekeztem a női ágat is felvezetni.”

Háromszáz évre visszamenőleg

A legrégebbi név az 1700-as évekből került fel a családfára, ő Sántha (Újházi) János, akinek ugyancsak János nevű, görögkatolikus vallású, Csíkmenaságon szűcsmesterséget tanuló fia már biztosan Pálfalván volt megtelepedve a 19. század elején.

„Jelenleg 463 személyt tartalmaz az adatbázisunk. Könnyen lehetne jóval több, hiszen egy e-mail esetében nem számít, ki hol tartózkodik, nincs postaköltség, csak válaszolni kell. A polgármesteri hivatalok, egyházak adatbázisai tudtom szerint nem elérhetők, innen segítséget kapni egyelőre nem látok sok esélyt. Ahogy azt sem, hogy New Yorkba menjek a földrajzilag legtávolabb élő rokonhoz adatot gyűjteni.”

A Történeti magyar családnévatlasz (TMCSA) 1720–22-es adatbázisában 238 Sánta szerepel szétszórtan a Kárpát-medencében (a legtöbben Csíkországban), ami az 59. helyhez elegendő a családnevek rangsorában – itt egyébként a Szabók állnak az élen 3498 előfordulással.

A csíkpálfalvi Sántákról 1843-ból is találunk adatot, legalábbis a község – e tekintetben Vámszer Géza adataira támaszkodó – honlapjának tanúsága szerint. Itt ezt olvashatjuk: „A falu valamikor a gyergyószárhegyi Lázár grófok és valószínűleg a csicsói Petki család birtokába tartozott. Az 1562–1600 közötti időszakot leszámítva a lakosság többsége Pálfalván szabad székely volt. A szájhagyomány szerint a Lázár birtokrészt a Bíró család, tőlük pedig 1843-ban a Sánta család vásárolta meg. A Petki birtokrész pedig a Ferenczek és a Salamonok tulajdonába került.” Szabolcs azt mondja, itt névelírás esete foroghat fenn, ugyanis Pálfalván minden Sántha th-val írja a nevét…

Sánták Csíkszéken, Udvarhelyszéken

No de ennél is fontosabb, hogy egyáltalán honnan kerülhettek Pálfalvára, hiszen az 1602-es lustra (összeírás) ilyen nevűt nem tartalmaz a faluból – igaz, ez azon nemeseket, lófőket és szabad székelyeket veszi számba, akik 1602. augusztus 7-én hűséget esküdtek Basta generálisnak. Nagy Iván Csíkszékről csak a tusnádi Sánta családról tud monumentális munkájában (Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal, 10. kötet, 1863): „Közülük István erdélyi kincstári titoknok 1840 körül… Valószínűleg ennek egyik ága a csík-kozmási Sántha család…”

Ugyanakkor megemlít egy sóváradi Sántha Károlyt is 1848-ból, valamint a Háromszéken és Csíkszéken birtokokat tulajdonló Sánta Jánosné Farkas Annát.

A hagyomány úgy tartja, a Tatros forrásvidékét övező, Gyimesfelsőlokhoz tartozó Sántatelek is első birtokosáról kapta a nevét, bár a helyiek szerint „azér hívták Sántateleknek, hogy az ember sánta vót s a teleken vót. S osztán elszaporodott.” (Magyar Zoltán gyűjtése)

A 18. századból több Sántha nevű iskolamesterről van adat Csíkszékről, a csíksomlyói gimnázium kisiskolájának ferences tanítói között találjuk P. Sántha Pétert (1756–1759?), a 19. század második felében Sántha Simon vármegyei irodatiszt csíksomlyói gyümölcsösében gyümölcstermesztési kísérletezést folytatott, még ananászkörtét is termesztett. A szamosújvári politikai foglyok 1947–1948-as névjegyzékében Sánta Domokos és Sánta Lajos földművesek szerepelnek Pálfalváról, Sánta Albert gyáros pedig a Gyimesekből.

A Szatmár vármegye nemes családai című kötetben (ifj. dr. Reiszig Ede, Gorzó Bertalan, Nagykároly, 1910) az áll, hogy a Csíkszékből származó csíkkozmási és tusnádi Sántha család a 18. század vége felé telepedett meg Szatmár vármegyében, „hol Milota, Istvándi, Kisar, Udvari és Tiszakóród községekben volt birtokos, és ez utóbbi helyen ma is az. Tagjai közül György († 1854) 1820-tól 25-ig a magyar testőrség tagja volt.” Címerükben „kékben, zöld alapon ágaskodó arany-oroszlán, jobbjában hatágú arany csillagot tart. Sisakdísz: 3 kékarany, vörös strucz-toll. Takarók: kékarany, vörösezüst.”

Kővári László meg sem említi a Sántákat az Erdély nevezetesebb családai című munkájában (Kolozsvár, 1854), míg Pálmay József Udvarhelyszéken a kissolymosi eredetű siménfalvi Sánta családról tud, „de hogy Kis-Solymosra honnan jött be, az nem volt kipuhatolható. E családból Sánta Ferencz nyert 1714. október hó 15-én III. Károly királytól czimeres nemes levelet, mely 1717. január hó 28-án lett kihirdetve. Ivadékai közül: Sánta Ferencz és gyermekei: János, Gergely, Ferencz, Mihály, Anna és Julia és ezeknek gyermekei élnek Siménfalván. Czimerök: kék paizsban, zöld téren mindenfelől virágokkal ékesített rózsabokor, melyből egy kinyújtott piros mezü kar virágos rózsaágat tart.” (Udvarhely vármegye nemes családjai, Székelyudvarhely, 1900)

Sánták Háromszéken, Marosszéken

Ugyancsak Pálmay a Csíkszékkel szomszédos Háromszékről is számba vesz két Sánta családot: a lisznyói Sánta Ferencz mint nobilis lustrált 1614-ben (ez a család kihalt), az ozsdolai Sánta János pedig 1614-ben mint pixidárius fordul elő, aki 1620-ban február 29-én nyert armálist Bethlen Gábor fejedelemtől. (Háromszék vármegye nemes családjai, Sepsiszentgyörgy, 1901)

Ugyanakkor ő is közöl adatokat a sóváradi (és szentimrei) Sánta családról, megemlítve, hogy a hagyomány szerint „Csíkból származnék, hol a határszéli ütközetekből két testvér közül az egyik betegen, a másik sántán került volna haza s rajtok maradt a »Betegh« és „Sántha« név; előbbi az ismert »Betegh«, utóbbi a »Sántha« székely család törzse. Marosszéken az első Sántával 1591-ben találkozunk; ugyanis az írt év február 12-én Sánta János »nagyernyei« előnévvel Báthory Zsigmondtól nyert armálist. A szentimrei Sánta család szintén 1591-ben kapott nemeslevelet…

1614-ben… Sóváradon lustrál egy Sánta János, ki tőzse lőn egy kiterjedt famíliának... Hogy a nagyernyei és sóváradi Sánta családok közt van-e rokoni vonatkozás, azt kipuhatolnom nem sikerült, de hogy a sóváradi és szentimrei Sánták egy törzsből indultak ki és ennek ágai a szilágy- és biharvármegyei Sánták is, annyi bizonyos. Nevöket »Sántha« alakban is írják. A vallási mozgalmas időkben egy része református lett s a másik része katholikus maradt s ma is e két felekezethez tartoznak… Legutóbb 1786. június 19-én igazolta nemességét a sóváradi Sánta család. Czímerök: kék paizsban koronán nyugvó pánczélos kar alabárdot tart. Sisakdísz: három búzakalász. Foszlányok: arany-kék, ezüst piros. Ezenkívül többféle czímert használt még a család.” (Marostorda vármegye nemes családjai, Marosvásárhely, 1904)

A fentebbi adatokból is látszik, hogy Sántha Szabolcsnak bizony akad munkája bőven, amíg kibogozza, hogy az említett Sántáknak, Sántháknak egyáltalán van-e közük a pálfalviakhoz. De mivel a számára kiutalt idő nem végtelen, javasoljuk, ki-ki legyen a segítségére, amiben tud, hiszen a családjuk története egyben a székelység múltjának, jelenének is része.