Hirdetés
Hirdetés

Végleges a Háromszéken áthaladó autópálya nyomvonala

Az autópálya nyomvonala Kovászna megyében •  Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala

Az autópálya nyomvonala Kovászna megyében

Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala

Kibocsátotta a Kovászna megyei önkormányzat az autópálya háromszéki szakaszára vonatkozó urbanisztikai bizonylatot.

Bíró Blanka

2022. január 27., 18:422022. január 27., 18:42

„Háromszék számára kiemelten fontos ez az autópálya, hiszen a Brassó–Kézdivásárhely–Bákó országút a legforgalmasabb útszakasza a megyének, ahol napi 15 ezer autó halad át, miközben mindössze egy-egy sávon zajlik a közlekedés. Azért is fontos számunkra, mert közvetlen összeköttetést biztosít a vidombáki reptérhez” – mondta el Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke hozzátette, a nyomvonalról többször egyeztettek a tervezőcéggel, minden érintett község és város polgármestere részt vett a megbeszéléseken.

A végleges nyomvonal szerint Kovászna megyében mintegy 76 kilométeres szakasz épül meg, az autópálya Illyefalva területén, Aldobolynál lép be, majd Berecknél hagyja el Háromszéket.

Hirdetés

Az autópálya Háromszéken áthalad Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Réty, Gidófalva, Maksa, Nagyborosnyó, Dálnok, Szentkatolna, Kézdivásárhely, Torja, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás és Bereck közigazgatási egységek területén.

Közlekedési csomópont (le- és felhajtószakasz) épül Kilyénnél, Sepsiszentgyörgynél, Rétynél, Kézdivásárhely északi és nyugati részén, valamint Lemhénynél.

A végleges nyomvonal szerint az autópálya hossza 162 km lesz, a Brassó és Bereck közötti útszakasz a legkönnyebben megépíthető.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson

A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.

A megemelkedett árak mellett dilemmákkal is járt a büdzsé beosztása a fiatalok számára Tusványoson
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Szombat délután is rengett a föld

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Szombat délután is rengett a föld
Szombat délután is rengett a föld
2026. július 25., szombat

Szombat délután is rengett a föld

2026. július 25., szombat

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti

Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.

Volt egészségügyi miniszter: kormány az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti
2026. július 25., szombat

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk

A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.

Ilyen volt Orbán Viktor tusványosi előadása – fotókon mutatjuk
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap

A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.

Szovátán lép fel a Bekecs Táncszínház vasárnap
2026. július 25., szombat

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók

A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.

Svájcból kaptak új bevetési járművet az erdőszentgyörgyi önkéntes tűzoltók
2026. július 25., szombat

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Röviden reagált Magyar Péter Orbán Viktor tusványosi beszédére
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik

Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenállási politika következik
2026. július 25., szombat

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson

A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson
2026. július 25., szombat

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Hirdetés