Hirdetés
Hirdetés

Van rá pénz, folytatódnak a régészeti feltárások a Székelytámadt-várban

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A székelyudvarhelyi Székelytámadt-vár felújítását célzó munkálatok továbbra is a régészeti feltárásokkal folytatódnak. Most a vár egykori bejárata pontos helyének, méreteinek feltérképezése van soron, az ezt előkészítő földmunkálatokat el is kezdték.

Kudelász Nóbel

2021. július 28., 19:452021. július 28., 19:45

Fontos előrelépés történt a Székelytámadt-vár területén tervezett régészeti feltárások ügyében a májusban tartott lakossági fórum óta, tudtuk meg Zörgő Noémitől, a városháza sajtószóvivőjétől.

A város a Központi Régiófejlesztési Ügynökségtől ugyanis a napokban megkapta azt a jóváhagyást, amely szerint a vár felújítására nyert pályázati pénzből jelentős összeget – tételesen 900 ezer lejt – tudnak régészeti feltárásokra fordítani.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

„Ezzel időt nyertünk, hiszen nem kell kivárni azt a huzavonát, ami a műemlékvédelem és a tervező között zajlik” – mondta, utalva arra, hogy az építési engedély kiváltásához és a rehabilitációs munkálatok megkezdéséhez szükséges jóváhagyás az Országos Műemléki Bizottságtól nem tudni, mikor érkezik meg. Ennek megfelelően tehát

elkezdhették a vár egykori bejáratának feltárását előkészítő munkálatokat.

Ezzel párhuzamosan zajlik a projekthez szükséges dokumentáció összeállítása – tette hozzá a szóvivő.

A vár egykori bejáratának beazonosítását célzó munkálatok kezdődnek •  Fotó: Beliczay László Galéria

A vár egykori bejáratának beazonosítását célzó munkálatok kezdődnek

Fotó: Beliczay László

Az egykori bejáratnál dolgoznak

A tervben foglaltak szerint a vár egykori bejáratát helyreállítanák – magyarázta Miklós Zoltán, a régészeti munkálatokat végző Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Ezért

pontosan kell tudni, hol helyezkedik el, milyen mélységben, mert az alapján tudják majd megállapítani, hogy milyen rekonstrukciós munkálatokra lesz szükség.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ehhez pedig régészeti kutatás szükséges, az ezt megelőző földmunkálatokat kezdték el most, tette hozzá a múzeumigazgató. A Hajdú- és Fóris-bástyák közötti, korábban kialakított két szelvényben jövő héten még dolgoznak, de

a régészeti munkálatokat az egykori bejárathoz teszik át

– tudtuk meg Sófalvi András régésztől. Öt szelvényt terveztek megnyitni, de ebből szerinte talán csak háromra lesz idő.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A Fóris-bástya közelében jelenleg nyitott szelvény esetében könnyebb dolguk volt, mert

a védmű készítésekor döngölt földrétegekkel támasztották meg a fal alapját, ezért több mint öt méteres mélységben is kevésbé állt fenn a beomlás veszélye

– magyarázta a régész. A bejáratnál tervezett munkát viszont valószínűleg nehezíti majd az is, hogy ott visszatöltött törmelékanyagok vannak, ezért valószínűleg két méteres mélységben már el kell kezdeni majd állványozni és kitámasztani, „az nagyon megfogja majd a munkát” – tette hozzá Sófalvi.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Nem kerül előzetesbe, szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.

Nem kerül előzetesbe, szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet Călin Georgescu
2026. szeptember 22., kedd

Menedékjog, toszkánai villa és új élet Olaszországban – ezt tervezte Georgescu a DIICOT szerint

Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.

Menedékjog, toszkánai villa és új élet Olaszországban – ezt tervezte Georgescu a DIICOT szerint
2026. szeptember 22., kedd

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben

Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan – frissítve

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan – frissítve
2026. szeptember 22., kedd

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában
2026. szeptember 22., kedd

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is

Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is
Hirdetés