Van még mit tanulni az agyagfalvi leckéből

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az 1848-as Agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés 162. évfordulóját ünnepelték vasárnap, október 17-én Agyagfalván. Az éjszakai esőzés kissé ráijesztett a szervezőkre, akik óvatosságból átrendezték az ünnepség programját és helyszínét. Végül az időjárás kedvezőnek bizonyult, sőt akár jelképesnek is tekinthető, hogy mire a kegyelet koszorúi helyükre kerültek az emlékműnél, a nap is kisütött – talán szebb időket ígérve, talán figyelmeztetve, hogy az összefogás 162 éves leckéje még ma is érvényes.

Szász Csaba

2010. október 17., 20:362010. október 17., 20:36

2010. október 18., 00:352010. október 18., 00:35

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

162 évvel ezelőtt Csíkból és Háromszékről mintegy 15–15 ezer fő, Udvarhelyszékről 20–25 ezer fő, Marosszékről, a Kis-Küküllő és Nyárád völgyéből minden falu népes küldöttsége, mintegy 60 ezer ember vett részt ezen a történelmi nevezetességű agyagfalvi eseményen, mely véglegesen kijelölte a székelység helyét a magyar polgári nemzetben. Komoly lecke volt ez összefogásból, olyan, amelyből ma is lenne mit tanulni.

A pillanat örök

Igencsak meglepődtünk, amikor vasárnap délben Agyagfalva központjába érve azt láttuk, hogy a kultúrház előtti téren várakozó lovashuszárok között csak úgy hemzsegnek – az ősi szokást aktualizálva – különféle fényképezőgépekkel felfegyverkezett fotósok. Nem mintha a megemlékező ünnepség ne érdemelne legalább ennyi „pillanatörökítőt”, de más, hasonló fontosságú eseményeken mutatott érdeklődésre alapozva az itteni kissé túlzottnak tűnt. Aztán eszünkbe jutott, hogy Bögöz anyaközségben éppen zajlik az Orbán Balázs szemével elnevezésű nemzetközi fotótábor, a meghívott és részt vevő fotográfusok számára pedig szabályos kincsesbánya volt ez a megemlékező ünnepség.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Rossz előjelek

A rendezvény nem indult a legjobban, igaz, ebben a szervezők a legkevésbé sem hibásak. A szombat éjszakai, szűnni nem akaró eső arra késztette az ünnepség kezdeményezőit, hogy az istentiszteletet követően a megnyitó- és megemlékező beszédeket, valamint a kulturális műsort a helyi kultúrotthonban tartsák, még az emlékműhöz való levonulás és a koszorúzás előtt. Végül az idő kitartott, sőt mire a koszorúk helyükre kerültek, a nap is kisütött – talán szebb időket ígérve, talán figyelmeztetve, hogy az összefogás 162 éves leckéje még ma is érvényes.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Tanuljunk a leckéből!

„Mindig tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk erre a jeles eseményre, hisz példa értékű volt az a bátorság, kiállás és összefogás, amiről tanúbizonyságot tettek itt, azon az összejövetelen. Igen, egy lecke volt összefogásból, megnyitóbeszédem üzenete is az volt: adja a jó Isten, hogy a leckét vegyük komolyan, és tanuljunk belőle” – nyilatkozta a Székelyhonnak Mihályi Ferenc bögözi polgármester. A településvezető után felszólaltak még az MPP részéről Thamó Csaba megyei tanácsos, az RMDSZ részéről Rafai Emil székelykeresztúri polgármester, Waum Péter (Székely Pajzs Egyesület), Sófalvi László a Hargita megyei tanács alelnöke, végül Farkas Mózes, a bögözi tanács agyagfalvi képviselője. A kulturális műsor után a jelenlévők levonultak az emlékműhöz, itt elhangzott a himnusz, következett a koszorúzás, az ünnepséget pedig díszebéd zárta a kultúrotthonban. A rendezvényt támogatta Bögöz község polgármesteri hivatala, az Agyagfalva 1848 Alapítvány, Antal István országgyűlési képviselő és több magáncég.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés