Uniós elvárás és jó lehetőség: Székelyföld „kanton” 2012-től

Borbély László Maros megyei parlamenti képviselő szerint a képviselőház nem fogja a szenátushoz hasonlóan hallgatólagosan elfogadni az RMDSZ-nek Románia gazdasági felosztására vonatkozó törvény-javaslatát.

Gáspár Botond

2010. február 11., 21:052010. február 11., 21:05

2010. február 11., 21:222010. február 11., 21:22

Galéria

A kérdésben a képviselőház a döntő szerv, lehet hogy ezért is volt majdnem mindegy a szenátoroknak, hogy miként döntenek, s az ügy nehezét a képviselőkre bízták. „Biztosan nem megy át hallgatólagosan, és az is biztos, hogy csak és kizárólag a PD-L-s képviselők szavazataival együtt tudjuk elfogadtatni” – mondta az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Borbély László. Hozzátette, szerinte a törvénytervezet életképes, megvalósítható, gyakorlatias, sőt, egyrészről az Európai Unió felszólításának tesz eleget, másrészről pedig jó lehetőség a régiók újraszervezésére.

„Az összes párt tisztában van azzal, hogy a jelenlegi felosztás nem jó, és az Unió is kérte Romániát, hogy 2012-ig valamiképpen döntsön a kérdésben. Ennek ellenére más párt nem tett javaslatot, tehát jelen pillanatban az RMDSZ tervezete az egyetlen. Úgy gondolom, hogy ez a lehetőség átgondolt, megalapozott, és hamisak azok a vádak, miszerint minket csak egyetlen régió érdekel. Szerintem a megyei tanácsoknak is tetszhet, mert ők 2005-ben nyíltan kimondták, hogy rossz, életképtelen a mostani gazdasági besorolás” – fogalmazott Borbély László.

Elmondta, az Európa Tanácsnak léteznek dokumentumai, amelyek kimondják: azokban a régiókban, ahol jelentős számban élnek kisebbséghez tartozó népcsoportok, ott lehet hasonló döntést hozni, sőt, olyan európai példák is léteznek, ahol a regionális nyelv a hivatalos. „Egyértelmű, hogy ez a parlamenti képviselők politikai akaratától függ. Eddig is harcoltunk azért, hogy ahol egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot, ott a hivatalokban lehessen az adott kisebbség nyelvét használni” – nyilatkozta az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A változtatásokhoz azonban a jogi vonatkozásokat is elemezni kell, mint például az alkotmány módosítását.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A tervezet szerint Romániában 16 fejlesztési régiót és 5 nagy régiót hoznának létre, amelyek nem közigazgatási egységek, és nincs önálló jogi személyiségük.

A 16 fejlesztési régió a következő:

I. makrórégió
Botoşani – Suceava
Bákó – Iaşi – Neamţ – Vaslui
Brăila – Buzău – Galac – Vrancea

II. makrórégió
Konstanca – Tulcea
Bukarest
Călăraşi – Ialomiţa – Ilfov
Giurgiu – Teleorman
Dolj – Mehedinţi – Olt

III. makrórégió
Gorj – Vâlcea
Argeş – Dâmboviţa – Prahova

IV. makrórégió
Arad – Krassó-Szörény – Temes
Fehér – Hunyad
Szeben – Brassó

V. makrórégió
Kovászna – Hargita – Maros
Beszterce-Naszód – Kolozs – Máramaros
Bihar – Szilágy – Szatmár

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

Civilizációs fokmérő: így néz ki egy csíkszeredai lakónegyed okoskukáinak környéke vasárnap este

Megszokott látvány vasárnap esténként a kukákból kifolyó, és a környékén szétszóródó szemét a csíkszeredai Decemberi Forradalom-lakónegyedben.

Civilizációs fokmérő: így néz ki egy csíkszeredai lakónegyed okoskukáinak környéke vasárnap este
2025. június 15., vasárnap

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek

Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek
2025. június 15., vasárnap

Ezekbe a sorozatokba vethetjük bele magunkat 2025 nyarán (1.)

Idén nyáron véget ér a Nyerd meg az életed, új sorozattal jelentkezett a Vezércsel és az Egy szobalány vallomása írója, Tom Hardyt, Pierce Brosnant és Hellen Mirrent pedig egy kőkemény gengsztersorozatban láthatjuk. Nyár eleji sorozatajánló.

Ezekbe a sorozatokba vethetjük bele magunkat 2025 nyarán (1.)
2025. június 15., vasárnap

Balázsfalvánál már nem iható állatok számára a Küküllő vize – a sós víz Magyarország felé tart

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Balázsfalvánál már nem iható állatok számára a Küküllő vize – a sós víz Magyarország felé tart
2025. június 15., vasárnap

Darabonként törlődik ki a városképből a volt Bodok szálló

Megérkezett a bontási helyszínre az a hatalmas erőgép – még darabokban –, amely 41 méteres karjával fogja szétszedni az egykori Bodok szállót Sepsiszentgyörgy központjában.

Darabonként törlődik ki a városképből a volt Bodok szálló
2025. június 15., vasárnap

Továbbra is oxigénpótlásra szorul Ion Iliescu

Továbbra is az intenzív osztályon kezelik Ion Iliescu volt államfőt – közölte vasárnap Facebook-oldalán a bukaresti Agrippa Ionescu sürgősségi kórház.

Továbbra is oxigénpótlásra szorul Ion Iliescu
2025. június 15., vasárnap

Szakmai partnereivel ünnepelte fennállásának tizedik évét a Gyergyótekerőpataki Polgárőrség

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Gyergyótekerőpataki Polgárőrség, most pedig kilencedik alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Polgárőr Találkozót. Munkájuk eredménye egyértelműen látszik a falu életében.

Szakmai partnereivel ünnepelte fennállásának tizedik évét a Gyergyótekerőpataki Polgárőrség
2025. június 15., vasárnap

Koncertkörútja közben jótékonykodik Mága Zoltán hegedűművész

A Magyarország Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas hegedűművész pénteken Kézdivásárhelyen lépett fel, szombaton Marosvásárhelyen koncertezik, mindeközben pedig a háromszéki árvízkárosultaknak adományt vitt.

Koncertkörútja közben jótékonykodik Mága Zoltán hegedűművész
2025. június 15., vasárnap

A pedagógusok kötelező óraszámának növelése jelentősen csökkentené az oktatás minőségét

Tárgyalásra hívta az oktatási miniszter a tanügyi szakszervezetek képviselőit.

A pedagógusok kötelező óraszámának növelése jelentősen csökkentené az oktatás minőségét