
A Csíksomlyót érintő rendezési terv egyik félnek sem felel meg
Fotó: Pinti Attila
A Csíkszereda keleti peremére tervezett összekötő útvonal megépítéséhez szükséges övezeti rendezési tervek (PUZ) közül a zsögödi városrészt érintő dokumentációt már idén elfogadhatják, a csíksomlyóit viszont módosítani kell, mert a jelenlegi változat sem a lakóknak, sem a városházának nem felel meg.
2021. augusztus 13., 12:482021. augusztus 13., 12:48
Miután a csíkszeredai városvezetés két PUZ elkészítését kezdeményezte az új útvonal megépítése érdekében, már a közvitákat megelőzően számos észrevétel, illetve aláírásokkal ellátott tiltakozó beadvány jutott el a polgármesteri hivatalba.
Ezt követően a rádiótorony felé haladva a Sarkadi Elek és a Szék útján át a Nagymező utcára jutnak el az egyszer majd ott közlekedő járművek. Noha többször is elhangzott, hogy
Ezért is fogalmaztak meg kifogásokat az ott lakók, de voltak ellenzői az elképzelésnek Zsögödben is. Miután a két PUZ-ról június végén, illetve július elején közvitákat tartottak, körvonalazódik a lehetséges folytatás.
Fotó: Pinti Attila
Kérdésünkre Korodi Attila csíkszeredai polgármester azt mondta,
Ezért a rendezési terv elkészítése a továbbiakban egy bejáratott módszertan szerint folytatódik.
– szögezte le a polgármester, hozzátéve, a városházának is nagyon sok szempontból megközelítőleg hasonló véleménye van, mint a tiltakozóknak.
– vázolta Korodi, aki szerint ezért idén ez a PUZ nem valószínű, hogy elkészülhet. A zsögödi viszont igen, és az is a sürgetőbb, mert tartalmazza azt az útszakaszt is, amelyet a városnak meg kell építenie a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felé a városrész irányából.
„Sok ember érdekelt abban, hogy egy tisztességes megoldás szülessen, én azt gondolom, hogy ez teljesen normális” – értékelte a kialakult helyzetet a polgármester.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Szeptember elsején elkezdődött hivatalosan a 2026–2027-es tanév, a tényleges tanítás azonban csak szeptember 7-én, hétfőn kezdődik – ez vonatkozik az óvodásokra és iskolásokra egyaránt. Újdonságokkal és bizonytalanságokkal kezdődik az új tanév.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
1 hozzászólás