
Fotó: Tamás Attila
Tizenkettedik alkalommal pillanthatnak bele a hétvégén érdeklődők, hogy milyen lehetett a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében.
2017. október 05., 19:072017. október 05., 19:07
2017. október 05., 21:452017. október 05., 21:45
A Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia közös rendezvénye péntek délután öt órakor kezdődik a Szent András-plébániatemplomban tartandó szentmisével, majd a templomtéren az aradi vértanúkról, a székely határőrökről és a százötven éve történt kiegyezésről emlékeznek meg az egybegyűltek. Estebéd után
Fotó: Tamás Attila
Szombaton a früstök, toborzóbeszéd után nyolc óra tájban Szentkeresztbánya, Rákospatak, Határpatak és Tanorok felé halad a százhúsz huszár és a hetven szekérnyi utazó. A csatajelenet a Katonák dombján lesz. Ezután a Kápolnásfalu, Felszeg, Csárfány, Mátémezeje, Homoródloka, Kápolnási borvíz, Hűvölgy, Pajtáskert útvonalon Felszegen át érkeznek vissza a templomtérre.
Fotó: Tamás Attila
Vasárnap a kilenc órakor kezdődő mise után a szelterszi gyakorlótéren hagyományos ügyességi játékokra kínálnak alkalmat. Október 9-én, hétfőn délelőtt búcsúznak a távolabbról érkezettektől.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
szóljon hozzá!