
Fotó: Kristo Robert
Szombaton és vasárnap újabb hét esettel gyarapodott a csíkszeredai megbetegedések száma. Diákokon kívül újabb két felnőtt esetében is beigazolódott a fertőzés.
2009. november 15., 22:282009. november 15., 22:28
Szombaton, november 14-én öt újabb esettel, vasárnap további kettővel gyarapodott a megbetegedések száma Csíkszeredában, így a járvány kezdetétől a korábbi betegekkel együtt immár huszonháromra emelkedett azok száma, akik bizonyítottan AH1N1 vírussal fertőzöttek. A szombati eredmények három tanuló és két felnőtt esetében igazolták a vírus jelenlétét, vasárnap ismét két diákról derült ki, hogy újinfluenzás. A diákok a Márton Áron Gimnázium és a Kós Károly Építészeti Szaklíceum tanulói, az egyik felnőtt nyugdíjas, a másik a Megyei Sürgősségi Kórház fertőző osztályának takarítónője.
A város iskoláiból egyelőre csak a Márton Áron Gimnáziumban és az Octavian Goga Kollégiumban függesztik fel a tanítást, máshol csak azt az osztályt zárják be, amelyikben beteg diák tanul. Valamennyi beteg állapota stabil - mondta dr. Miron Cornelia, a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtanásza.
Féléves kényszerszünet után újra zöld utat kapott a szépvízi sportközpont építése, idén azonban csak a beruházás 50 százalékának elvégzésére adott engedélyt az Országos Befektetési Társaság. A munkálatot a kiszolgáló épületek megépítésével folytatják.
A csíkszeredai városházán 57 állást kell megszüntetni júliusig, ami a gyakorlatban 24 alkalmazott elbocsátását jelentheti, a kormány közigazgatási reformcsomagjának eredményeként. Mindez magával hozza a teljes hivatali apparátus átszervezését is.
Nem volt jogosítványa és alkoholos befolyásoltság alatt vezetett az a fiatalember, aki balesetet okozott Csíkszeredában csütörtök este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jubileumi, tizedik alkalommal indul útnak a túrázás és a történelem iránt érdeklődők közössége március 8-án, vasárnap, hogy közösen hódítsák meg a Magyaros-tetőt.
Február 28-tól a végleges, módosított menetrendre vált a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet a lakosság kérései, visszajelzései felhasználásával állítottak össze. Közben az utasszám a korábbinak csaknem a háromszorosára nőtt.
Az áfanövekedés miatt 110 millió lejre drágult a csíkszeredai megyeháza felújítása, miközben a kivitelezőnek alig néhány hónapja maradt a befejezésre. Hargita Megye Tanácsa több más projekt költségvetését is módosítani kényszerült.
Gyerekbarát kávézó és tejivó nyílt Csíkszeredában. A hely szociális vállalkozásként működik, hiszen hátrányos helyzetű emberek dolgoznak ott, ugyanakkor a profit kilencven százalékát szociális jellegű programokra fordítják vissza.
Önhibáján kívül, a bürokrácia miatt veszítheti el Csíkszereda azt a finanszírozást, amelyet 193 új térfigyelő kamera telepítésére nyert el. A közbeszerzési eljárás folyamatos kérdések, pontosítások miatt nem halad, a határidő nem tartható.
Úgy tűnik, nincs megállás, ami az üzemanyagárak emelkedését illeti: szerdán is drágult, így már a standard benzin litere is 8 lej fölé emelkedett egyes csíkszeredai kutaknál.
Bárki igényelhet személyi igazolványt Csíkszentsimonban is, szerdán megnyitották Csíkszék első olyan személyi nyilvántartó irodáját, amely vidéken működik. A helybeliek, de a környék településein lakók számára is könnyebb lesz az ügyintézés.