Hirdetés
Hirdetés

Újdonságokkal jelentkezik Nemzetiségi Színházi Kollokvium

Összeállt a program. A tudnivalókról tájékoztatták a sajtót a szervezők •  Fotó: Pethő Melánia

Összeállt a program. A tudnivalókról tájékoztatták a sajtót a szervezők

Fotó: Pethő Melánia

Ismét megrendezik Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot. A 12. kiadásához ért rendezvény kínálata igencsak bőséges, a színházi előadások mellett kiállítások, filmvetítések, koncertek, közönségtalálkozók, könyvvásár színesítik a programot. Az érdeklődők számára fontos tudnivaló, hogy a Figuránál már lehetőség van jelezni a részvételi szándékot a kiszemelt programokra.

Pethő Melánia

2017. október 02., 16:472017. október 02., 16:47

2017. október 05., 16:432017. október 05., 16:43

Nagyszínpadi, stúdiótermi, felolvasó- és kocsmszínházi előadásokat nézhet meg a közönség október 13-22. között a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.

Az országban létező valamennyi kisebbségi színház részt vesz a fesztiválon, egyedüli „igazolt hiányzó” a bukaresti zsidó színház lesz, lévén, hogy saját fesztivált rendeznek a kollokviummal egy időben

Hirdetés

– tájékoztatta a sajtót Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. Bejelentette ugyanakkor, hogy bővült a résztvevő színházak sora:

az újvidéki színház például először vesz részt a seregszemlén, és olyan hazai társulatok is jelen lesznek, amelyeket az utóbbi néhány évben nem láthatott a közönség a Figura színpadán.

Új partnerek a szervezésben

A kollokvium naponta legalább két színházi produkciót kínál, de a program ennél jóval bőségesebb, és a helyszínek tekintetében is változatos. Újdonság, hogy

idén filmvetítés is szerepel a kínálatban.

A Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című, illetve Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét nézheti meg a közönség.

Más művészeti ágazatok is elérhetők lesznek a színházi eseményen, ami a szervezésbe bekapcsolódó partnerintézményeknek köszönhető – mutatott rá Albu István. A felolvasószínházi előadásokat például a városi könyvtár fogadta be, és ez az intézmény lesz a helyszíne egy rendkívüli könyvbemutatónak is. Erről Fodor Györgyi irodalmi titkár ízelítőként elmondta:

Idézet
Kele Fodor Ákos Echolália címmel jelentetett meg kötetet. Az az izgalmas ebben, hogy a szerző gyakorlatilag egy új műfajt hozott létre, ami nem is irodalom, nem is kiállítás, nem is képzőművészet, inkább mindezeknek egyfajta audiovizuális egyvelege. Ennek a bemutatóját láthatja majd a közönség.

A Tarisznyás Márton Múzeum Weöres Sándor költészetét és életútját bemutató kiállítással várja majd a fesztiválozókat, és a művelődési ház Karancsi-termében is tárlatot rendeznek be erre az alkalomra:

a Figura alapítójáról, Bocsárdi László rendezőről Török Réka jelmeztervező készít kiállítást, együttműködve a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központtal.

A kocsmaszínházi előadást a Figura épületben működő Yourlivingroom-ban mutatják be. A szórakozóhely vállalta azt is, hogy korábbi kollokviumokon készült felvételek levetítésével, színházi zenékkel emeli majd a fesztiválhangulatot, illetve udvarán helyet biztosít az esti koncerteknek. Természetesen B-verzió is van: nem megfelelő időjárás esetén a koncertek helyszíne a stúdióterem lesz.

„Alkotni csak szabadon lehet, csak szabadon szabad”

Közös gondolkodásra, véleménynyilvánításra is várják a színházkedvelőket a fesztivál idején. A bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat kezdeményezésére

kerekasztal-beszélgetést tartanak arról, hogy szükséges-e egy állami roma színház megalapítása Romániában.

•  Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház Galéria

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az újdonságok közé sorolható az is, hogy idén nem tartanak szakmai kiértékelőket, ezek helyett közönségtalálkozókat iktattak programba a szervezők. Már az előző kiadáson sem volt versenyjellege a seregszemlének, és idén sem lesz – jelentette ki Albu István.

Idézet
Én azt hiszem, hogy egy színházi fesztivál nem a versengésről kell szóljon. Nem azért kell színházat műveljünk, hogy bebizonyítsuk, hogy milyen ügyesek vagyunk. Az előadások hatása sokkal fontosabb, mintsem egyfajta öntelt és magába forduló versengés társulatok, színészek, rendezők között.

Én nem szeretném, hogy a színházi világ erről szóljon, és nem is támogatom ezt. Azt hiszem, hogy alkotni csak szabadon lehet, és csak szabadon szabad, a versengés viszont keretek közé szorítja az alkotókat” – fogalmazott. Hozzátette, az elmondottak nem azt jelentik, hogy a kollokviumon nem vesznek majd részt színházkritikusok, hanem épp ellenkezőleg.

A magyar kritikusok körén túl idén román kritikusok is jelezték, hogy ellátogatnak a fesztiválra.

„Ez fontos, hiszen a kollokvium elsősorban arról szól, hogy a nyelvi, a nemzetiségi különbözőségeket lerúgja magáról a színház. A támogatók is azt bizonyítják, hogy

Idézet
a színház, nem színről, nemről, nyelvről kell szóljon, hanem az alkotásról, a művészetről, az emberekről és a közlendőről

– fejtette ki a Figura igazgatója.

•  Fotó: Újvidéki Színház Galéria

Fotó: Újvidéki Színház

Egy előadás Csíkszerdában lesz
A Csíki Játékszín október 13-ra időzített Portugál című előadása Csíkszeredában lesz megtekinthető. Az érdeklődőknek szállítást biztosítanak a kollokvium szervezői. Az autóbusz Gyergyószentmiklósról indul, és előadás után ide tér vissza. Tudnivaló továbbá, hogy a nulladik napon, október 12-én este 7 órától a gyergyószentmiklósi színház nagytermében mutatja be Anyegin című előadását a Figura.

A fesztivált felkarolták a vállalkozók

A szervezés a Figura Stúdió Színház és a Figura Társaság közös munkája, az említett partnerek idén először kapcsolódtak be a szervezésbe – mutatott rá Albu István, kitérve az ifitékás önkéntescsapat által biztosított segítségre is.

Örömmel újságolta továbbá azt az eddig még nem tapasztalt összefogást, ami a gyergyói vállalkozók részéről nyilvánult meg.

„Nagyon sok helyi vállalkozó támogatja a rendezvényt különféle típusú hozzájárulással. Ez nagyon boldoggá tesz minket. Egyrészt mert nagyon nagy segítség, másrészt, mert itt is meglátszik az, hogy a Figura munkásságát mennyire figyelemmel kísérik és értékelik a városban” – fogalmazott. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy 2001-ben a fesztivál kezdeményezője Románia Kormányának Etnikumközi Kapcsolatokért felelős hivatala volt, azóta minden egyes kiadásnak, is az ideinek is a főtámogatója. A rendezvényt támogatja továbbá a Román Kulturális Minisztérium, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.

Már lehet helyeket foglalni

A szervezők tudatják, hogy a programok többségén a helyek száma korlátozott, a bejutás érdekében javasolt mielőbb jelezni a részvételi szándékot. Erre keddtől van lehetőség a Figura jegypénztárában, illetve a színház elérhetőségein. A kollokvium programja böngészhető a Figura Facebook-oldalán, és hamarosan üzemelni fog a kollokvium.figura.ro honlap, ahol a fesztivállal kapcsolatos minden információt megtalálnak majd az érdeklődők.

Workshop táncosoknak
Idén is lesz műhelymunka a kollokvium keretében – Frenák Pál társulatának tagjai tartanak workshopot főképp félprofi és profi táncosoknak. Mivel a helyek száma korlátozott, a szervezők felhívják a figyelmét, hogy az érdeklődők minél előbb jelezzék részvételi szándékukat a Figura bármelyik elérhetőségén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése

A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett

A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett
2026. szeptember 23., szerda

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
2026. szeptember 23., szerda

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó

Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
Hirdetés