Találkozót tartott a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete március 12-én, pénteken 11 órától a székelyudvarhelyi Gondűző Étterem konferenciatermében. A fizikai, kommunikációs tér akadálymentességének monitorizálása Hargita megyében elnevezésű projekt eseményeiről volt megbeszélés, amit november végén indított az egyesület. A projekt célja a mozgássérültek és egyéb fogyatékkal élő személyek hátrányos helyzetének javítása, valamint a közintézmények és közfeladatokat ellátó cégek tájékoztatása az akadálymentesítés szükségességéről. Az esemény alkalmából portálunk munkatársa is kipróbálta a belvárosban a tolószéket...
2010. március 12., 13:542010. március 12., 13:54
2010. március 12., 14:472010. március 12., 14:47
Katona Zoltán, az Udvarhelyi Híradó napilap és Székelyhon.ro hírportál újságírója az összejövetel előtt kipróbálta, hogy milyen a hétköznapi élete a mozgáskorlátozottnak. Egy egyszerű tolókocsival tett meg körülbelül egy 250 méteres útszakaszt Székelyudvarhely belvárosában. Az út két lábon 2–3 percet vett volna igénybe, de így elérte a 45 percet is. Már az első métereken jelentkeztek a másképpen észrevétlen akadályok, mint például a járdára túlságosan felparkoló autók, csúszós kanálisfedők. A járdák szélén és a belvárosi üzletekben majdnem sehol sem található tolókocsiknak kialakított feljáró – tudtuk meg, miután kiprólta egy önkiszolgáló üzletben is vásárlást. Ezt követően a polgármesteri hivatal épületében nézte meg a \"közlekedési viszonyokat\": a legtöbb irodához itt képtelenség eljutni segítség nélkül. Az épületben van ugyan egy feljáró a díszterem előtt, de külső személy beavatkozása nélkül oda is lehetetlen eljutni a kockakő és a meredekség miatt.
A körút után az újságíró beszámolt élményeiről a mozgáskorlátozott személyeknek, akik jó szóval illették a próbálkozását. Elmondták azt is, hogy egy hasonló körúthoz több év gyakorlat szükséges, s még akkor is veszélyes.
Tekintse meg a körút során készített képgalériánkat!
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!