Fotó: Boda L. Gergely
Ismét kivágtak két fát a marosvásárhelyi Vársétányon – jelezték kedden a természetvédők. Mint a helyszínen láthattuk, egyet tőből, egyet pedig a törzsénél vágtak ki.
2017. május 23., 18:062017. május 23., 18:06
Az első a sétány alsó végénél valamivel fennebb, a várfal oldalán volt, most már csak egy emberderék-magasságú törzsdarab van meg belőle. Az ágai és levelei a sétány középső részén, egy pad mellett voltak halomba rakva. A másik a Kőrösi Csoma Sándor-szobor mellett volt, ezt a gyökerétől vágták ki.
Az esettel kapcsolatban megkerestük Ábrán Pétert, a Maros Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság természetvédelmi felelősét. Mint lapunkkal tudatta, a két fa teljesen kiszáradt, tehát
Számára is érthetetlen, hogy a várfal melletti ostorfát miért kellett derékban elvágni. Mint ahogyan az is, hogy miért csak most került kivágásra, ugyanis korábban életképes fát kipusztítottak a sétányról, ezt az elszáradtat meg hagyták a helyén.
Fotó: Boda L. Gergely
„Ez elszáradt, alig egy-két élő ágacskája volt földközelben, indokolt volt tehát a kivágása” – mondta el Ábrán, hozzátéve, hogy nagyobb a baj a másikkal, a Kőrösi-szobor mellettivel.
– folytatta. Ez a híres Gleditsia triachantos, vagy lepényfa, de ismert krisztustövis néven, a terméséről meg szentjánoskenyérfának is nevezik. Tavaly már ki akarták vágni, akkor a környezetvédelmiseknek sikerült megakadályozni, mert egészséges fa volt. Erre a hivatal elköltöztette a fát az eredeti helyétől olyan öt méternyire. „Teljesen szakszerűtlenül, földlabda nélkül ültették át, ami ekkora méretű és korú fánál végzetes” – magyarázta el Ábrán. És a végzet bekövetkezett: a fa kiszáradt. Ezért kellett most kivágni.
Fotó: Boda L. Gergely
Átláthatatlan honlap
Ábrán Péter szerint a legnagyobb baj ebben a kérdésben az átláthatatlanság. A polgármesteri hivatal honlapján van egy fakivágások jóváhagyásával kapcsolatos fejezet. Ott kellene lennie a kivágás indoklásának, a fa fényképének, hogy bárki megnézhesse. „Már kérések tucatjaival ostromoltuk a hivatalt, hogy a honlap tájékoztatását tegyék teljessé, a mai napig sem találtunk meghallgatásra. Ha fényképes indoklás volna, bárki megnézhetné a honlapot, és meggyőződhetne arról, mi a valós helyzet.”
Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.
Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.
Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.
Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
szóljon hozzá!