
A Nagyrét felülnézetből. Átalakításokat javasolnak
Fotó: Pinti Attila
Átalakulhat a jövőben a Csíkszereda északi szélén elterülő, jelenleg kaszálónak használt Nagyrét, ahol sportpályák, szabadidőpark, kerékpárutak és új autóút építését vetíti előre a város által megrendelt övezeti rendezési terv, amelyet nagy érdeklődés mellett mutattak be csütörtök délután.
2020. július 16., 20:472020. július 16., 20:47
Akárcsak a nyugati ipari övezet esetében, a jövőbeni építkezéseket és az urbanisztikai fejlesztést hivatott szabályozni a Nagyrét övezeti rendezési terve (PUZ) is, amelyet a csíkszeredai önkormányzat megbízásából ugyanaz a gyulafehérvári cég készít.
A délről a Nagyrét utca, nyugatról az észak-dél irányú elkerülő út, északról a Rét és keletről a Taploca utca által közrezárt övezet szélein létrejött ipari és lakóövezeteken belüli, kaszálónak használt, részben mocsaras területen
amelyet csütörtök délután az érdeklődőknek is bemutattak. Mivel sokan jelezték részvételüket, a közvita helyszínét a városházáról a Mikó-vár udvarára kellett áttenni.
Az új útszakasz az övezet déli részén, a Nagyrét utca és Temesvári sugárút kereszteződésében található körforgalomtól a Kaufland áruház mellett haladva az észak-déli irányú elkerülő útig vezetne, illetve egy másik ága a Tanorok utcával teremtene összeköttetést. Ez biztosítaná a Székelyföld Labdarúgó Akadémia által az áruház mögötti területen építendő labdarúgópályák megközelítését is, ahol parkoló is épül majd.
Az új útvonal és a Nagyrét utca közötti terület kereskedelmi, szolgáltatási céllal beépíthető övezetként szerepel a rendezési tervben.
Egy másik, szabadidős és sportlétesítményeket magában foglaló terület a Nagyrét keleti részén létesül majd a javaslat szerint. A taplocai borvízforrás melletti park kiterjesztésével egy nagyobb szabadidőpark jöhet létre sportpályákkal, kerékpár- és futópályával, piknikezőhelyekkel.
Kerékpárút vezetne a Nagyrét utca keleti végétől a Somlyó-patak mentén, amely a labdarúgópályák közelében elágazva a Nagyrét utcába térne vissza a Dedeman barkácsáruház mellett, illetve kelet felé a szabadidőparkot érintve a Rét utcához csatlakozna.
A Nagyrét fennmaradó, beépítetlen területe természetvédelmi területté lesz nyilvánítva, ahol tilos az építkezés, és az övezetben csak gyalogos útvonalakat hoznának létre. Mivel a Nagyrét teljes egészében magánterületeken fekszik, a tervezett létesítmények és utak létrehozásához szükséges területeknek a helyi önkormányzat tulajdonába kell kerülniük a javaslat szerint.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
2 hozzászólás