Új pálos kolostor épül Hargitafürdőn

A szélrózsa minden irányából érkeztek zarándokok vasárnap a hargitafürdői pálos konvent hármas ünnepére. A plébániatemplom Szent István-búcsújának szentmiséje a Pálosan szép az élet elnevezésű rendtörténeti vándorkiállítás székelyföldi körútjának nyitóeseménye is volt, ugyanakkor Bátor Botond, a helyi konvent elöljáró-plébánosa bejelentette az új pálos korostor építésének megkezdését.

Molnár Melinda

2020. augusztus 23., 20:062020. augusztus 23., 20:06

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Államalapító királyunk, Árpád-házi I. Szent István a népének hazát adott, és elvezette a keresztény hitre – emlékeztetett a szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József ny. püspök, pálos konfráter. Tudta, evangéliumi értelemben is sziklára kell építeni a házat, hogy állja a viharokat. Nem elég a kard, amivel védeni, kormányozni lehet, szükség van olyan törvényre, amely az embereket nemesebbé teszi, olyanokká, akiknek a szeme felfelé is néz.

Szent István örökségét képviseli az egyetlen magyar alapítású, és az egész világon elterjedt férfi szerzetesrend, a pálosok.

Mint ismeretes, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából 2020-at emlékévnek szenteli a rend. Mottója: Magyarország, közöm van hozzád! A Pálosan szép az élet nevet viselő vándorkiállítás visszatükrözi, hogyan élte meg a Szent István-i örökséget, és hogyan adta tovább azt az évszázadok során a magyar pálos rend.

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Erdélyben sok kolostoruk volt. A rend visszatérésekor, 2014-ben kis ág volt, de terebélyes fává tud növekedni – reméli a püspök. A rend történetéből, magyarságunk és kereszténységünk melletti elkötelezettségéből sokat tanul, aki megtekinti az autóbuszban berendezett vándorkiállítást – hívta fel a figyelmet. – A mai ember sem bízhatja bárkire és bármire az életét, hiszen ki van téve a hitetlenség szellemének, az anyagiak vonzásának és a szabadosság csábításának. Korunkban sincs „más út, mint az Isten útja” – Szent István öröksége számunkra a felelősségvállalást jelenti – szólt Tamás József püspök útravalója.

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A szentmisén közreműködött a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Egyházközség Iubilate Deo vegyeskara Székely István kántor-karnagy vezényletével, a kántori szolgálatot Borcsa Gergely látta el.

Bátor Botondtól, a helyi konvent elöljáró-plébánosától a helyszínen megtudtuk: letelepedésének fontos állomásához érkezett a helyi pálos közösség. A Boldog Özséb Programhoz kapcsolódó hargitafürdői fejlesztés keretében,

Magyarország Kormánya támogatásával új pálos kolostor épül Hargitafürdőn.

Már el is kezdődtek a tereprendezés munkálatai. Ha nem is sikerül teljesen befejezni, de szeretnék a 2021. évi Szent István-búcsún felszentelni. Ehhez a zarándokok imatámogatását kérte Botond testvér. Aki pedig adományaival tudja segíteni a minél hamarabbi befejezést, a palosrend.hu oldalon tájékozódhat a lehetőségekről; videós bemutató az új kolostorról itt és itt.

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Ugyanakkor másik, örömteli hírt is bejelentett: meghosszabbítják a rendtörténeti kiállítóbusz menetrendjét. Noha egy évre tervezték a Kárpát-medencei körútját, márciusban, a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak félbeszakítani azt. A nagy érdeklődés és az elmaradt állomáshelyek indokolttá teszik, hogy újabb egy évig úton legyen. Így erdélyi visszatérésére is számíthatunk majd.

korábban írtuk

Székelyföldre érkezik a pálos rend történetét bemutató kiállítóbusz
Székelyföldre érkezik a pálos rend történetét bemutató kiállítóbusz

Az egyetlen magyar alapítású, és az egész világon elterjedt férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából 2020-at emlékévnek szentelték, amelynek jelmondata: Magyarország, közöm van hozzád!

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán

Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség a mezőméhesi tűzeset kapcsán
2025. július 08., kedd

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen

Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.

Gyalogost ütött el egy autó Székelyudvarhelyen
2025. július 08., kedd

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével

A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.

A romániaiak közel negyven százaléka elégedetlen Nicușor Dan elnöki tevékenységével
2025. július 08., kedd

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Sok munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai
2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval
2025. július 08., kedd

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort

Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort
2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni