Fotó: Simon Eszter
Székely sirató a neve annak a szobornak, melyet Székelykeresztúr központi parkolójának szomszédságában állítanak fel november végén. Az emlékmű talapzatára közel kétszáz olyan keresztúri háborús hős neve kerül fel, akik az I., illetve II. világháborúban estek el.
2013. november 19., 17:352013. november 19., 17:35
2013. november 19., 17:482013. november 19., 17:48
Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotását, egy anyát és halott fiát ábrázoló bronzszobrot állítanak fel Keresztúron, amit pályázati pénzből fizet ki a helyi önkormányzat – tudtuk meg Rafai Emiltől, Keresztúr polgármesterétől.
„A háborúkban elesettek névsorait nagyrészt az egyházaktól gyűjtöttük össze. A helyi tévéadó képújságjában is meghirdettük szándékunkat, minek köszönhetően arra is volt példa, hogy a hősök hozzátartozói bejöttek a hivatalba” – részletezte a polgármester. Összesen 182 székelykeresztúri világháborús áldozat nevét sikerült így összesíteni, akik névsora az emlékmű alsó részére kerül majd.
Megtudtuk, hogy a közel 10 millió forint értékű emlékművet a helyi önkormányzat állíttatja, Magyarország Külügyminisztériuma, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A Székely sirató emlékmű avatására november 30-án délelőtt 11 órától kerül sor a központi parkoló melletti zöldövezetben, a kis piaccal szemben.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.
Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.
A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
szóljon hozzá!