Vajon az RTV felfedezi a régiónkat?

Ebben a heti rendszerességgel, korábban hétfőn, most szerda esténként 9 órakor jelentkező műsorban, ha nem is tabuk, de olyan problémák és jelenségek tűnnek fel, amelyeket központilag elhallgatnak, illetve csak akkor beszélnek róluk, amikor nagy a baj. Ilyen feldolgozott témák voltak az utóbbi időben a palagáz- és a cianidos aranykitermelés körül keletkezett társadalmi feszültségek, amikor az állam vezető tisztségviselői szemében a multinacionális vállalatok profitszerzése előrébb valónak bizonyult, mint a „közérdek”.

Egyébként Bukarest nincsen annyira messze tőlünk, ha akarnak tudni rólunk és látni minket, ehhez minden lehetőség adott. Forgattak filmet a túlszervezettség és az átpolitizáltság rákfenéjétől szenvedő hazai egészségügyről, amely huszonhárom év alatt huszonnégy minisztert fogyasztott el, a diszlexiás, az autista és Down-kóros emberekről, akik még ma is a társadalom számkivetettjei. A Dosar România figyelmét az erdőirtás jelensége sem kerülte el, s ez az RTV-s műsor volt – a rendszerváltozást követően, majd negyedszázad múltán –, amely közszolgálati kötelességként értelmezte a székelyek valós gondjainak és követeléseinek ábrázolását.

Az Aventură urbană (Városi kaland) című sorozattal, amelyben ugyancsak közreműködött Geamănu – amely az ország legkülönbözőbb részeiben levő városokat kereste fel –, eljutott ugyan Csíkszeredába is, de a Secuii noştrii (A mi székelyeink) volt az produkció, amelyben számunkra már-már „majdnem megfelelő” hozzáállással közelítette meg a Székelyföldet és az itteni sajátos problémákat. Igyekezett tárgyilagosan bánni a témával, minden oldalról próbálta megkeresni a kulcsszereplőket. Volt ugyan egyfajta egyensúlyra és elfogulatlanságra való törekvés ebben a dokumentumfilmben, de Geamănu mégsem vonatkoztatott el teljesen attól a politikumtól és azoktól az elvárásoktól, amelyek az itteni kisebbségek, esetünkben a székelyek rovására képzelik el a román nemzeti minimumot. Legvehemensebbnek és tájidegennek a kovásznai „pántlikás kislány” és édesanyja nyilatkozata tűnt, illetve Hargita és Kovászna megye görögkeleti egyház püspökéé, annak a felekezetnek az elöljárójáé, amely éppen a közelmúltban – a film bemutatása után, de remélhetően nem annak hatására – kapott ajándékba egy hatemeletes szállodát – az egyház komfortérzetét erősítendő –, éppen ott, Kovásznán, ahol 2013 márciusában a megosztás és a diverzió országos botrányt és torz médiahisztériát gerjesztett.

Közismert az a passzus Románia alaptörvényéből, amely „örök időkre” bebetonozza az egységes és oszthatatlan nemzetállamot, s a román népet még mindig úgy határozza meg, amelyhez más nyelven beszélő román állampolgárok is tartoznak. Csakhogy időközben történt – hiszen a jelen, miközben zajlik és történelemmé változik, folyamatosan változásokat követel –, hogy az ország elnöke azt nyilatkozta, hogy szeretné megélni ama jeles pillanatot, amikor a két szomszédos állam, Románia és a Moldovai Köztársaság egyesül. Köztudott azonban, hogy Gagauzia (1773 km²) olyan tartomány Moldávia déli részén, amely elég komoly autonómiával rendelkezik, és nem kér sem az egyesülés, sem az Európai Unió által nyújtandó áldásokból, s inkább kiválna ebből az új államalakulatból, ha a helyzet úgy alakul. Akárcsak Transznisztria, a Dnyeszter Menti Köztársaság (4163 km²), amely kvázi független miniállamként viselkedik, s inkább az Orosz Federációhoz közeledne, semmint az EU-hoz. Mindezeket Brüsszelben is látják és hallják. Igaz ugyan, hogy az EU belügynek tekinti a területi átszervezéseket, de amennyiben a két román többségű állam, ha valóban az egyesülés felé tendál, azt csak módosított alkotmánnyal és leosztott, tartományi jogkörökkel teheti, amelyek a valódi, s ma is elkülönülő történelmi régiók érdekeinek tökéletesen megfelelnek.  

Gabriel Geamănu – amint arról portálunkon már beszámoltunk – tavaly novemberben, a Románia dossziéban sugárzott, a Székelyföldről készített dokumentumfilmjéért, a professzionális televíziósok szakmai szövetsége (APTR) által szervezett fesztiválon, a szocio-dokumentációs filmek kategóriájában különdíjban részesült. Úgy érzi, hogy sok fontos részlet az időkorlát miatt maradt ki abból a filmből, úgyhogy visszatért a korábbi riportok helyszíneire, és még következetesebben, még nagyobb igazságigénnyel forgatott a székelyek között. Ezúttal is megszólaltatja az utca emberét és a legkülönbözőbb társadalmi kategóriák képviselőit. Tavasszal még egyszer visszatér. Több évszakos filmet készít, több szemszögből vizsgálja a hétköznapjainkat. Bízzunk benne, hogy a felmutatott kép valós lesz és az igazi arcunkat fogja ábrázolni.