Újra csökkentenék a gyermeknevelési járandóságot

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az állami költségvetés tehermentesítése érdekében a kormány ismét csökkentené a gyermeknevelési támogatás értékét. Újragondolnák a gyestörvényt, és csökkentenék ennek „bőkezűségét” - jelentette be hétfőn Emil Boc kormányfő. Az intézkedés több mint négyezer kismamát érintene Hargita megyében.

Széchely István

2010. szeptember 21., 17:182010. szeptember 21., 17:18

2010. október 04., 14:532010. október 04., 14:53

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

„A szociális támogatási rendszer reformjának folytatódnia kell, és más szociális programokat is újra kell értelmezni” – fogalmazott a kormányfő. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy újra kell gondolni a gyermeknevelési járandóság törvényét, és csökkenteni annak bőkezűségét a nemzetközi gyakorlathoz való felzárkózás érdekében, vagyis Románia is annyit fizessen, amennyit Európa más országai megengedhetnek maguknak.

Mint ismeretes, egy törvénymódosítást követően tavaly vezették be Romániában a bérarányos gyest, melynek értelmében a kismamák a szülést megelőző évben megvalósított átlagbérük 85 százalékát kaphatták meg gyermeknevelési támogatásként, ennek értéke azonban nem lehet kevesebb 600 lejnél. Idén július elsejétől ezt a támogatást is csökkentették 15 százalékkal, a kormány költségmegszorító intézkedései értelmében. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kismamák a szülést megelőző egy évben megvalósított átlagjövedelmük 72 százalékát kapják bérarányos gyesként – közölte Fülpesi Gyula, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője.

Hargita megyében egyébként jelenleg 4380 szülő van gyermeknevelési szabadságon, közülük 1080-an kapnak 600 lejnél magasabb, bérarányos gyest – tudtuk meg Lukács Erzsébettől, a Hargita Megyei Szociális Kifizető Ügynökség vezetőjétől. Amint az adatokból kiderül, múlt év vége óta enyhén nőtt a gyesen levő szülők és a bérarányos gyest igénylők száma is. 2009 decemberében ugyanis 4258, Hargita megyei személy volt gyesen, közölük 886-an kapták a bérarányos gyermeknevelési járandóságot.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés