
Fotó: Bodnár Arthur
Újjáépítik a 2005-ös árvíz által átszakított szejkei gátat, az új árvízvédelmi töltést egy zsiliprendszerrel is ellátják, hogy áradás esetén szabályozni lehessen a vízszintet. A költségek nem a városi kasszát terhelik majd, ugyanis központi forrásokból finanszírozzák a munkálatokat.
2010. október 07., 16:092010. október 07., 16:09
2010. október 07., 16:232010. október 07., 16:23
Fotó: Bodnár Arthur
Az új védőgát tervei már elkészültek, a munkálatok a tó medrének iszaptalanítását, a régi lefolyó és a töltés újjáépítését foglalják magukban – közölte Incze Zoltán, az Országos Talajjavító Hatóság vezérigazgatója, aki nemrég írta alá a gát újjáépítésére vonatkozó dokumentumot. Az ő közbenjárására kerül sor az 1,5 millió lej értékű állami beruházásra. A vezérigazgató kifejtette, a védelmi töltést már a 2005-ös árvíz után újjá kellett volna építeni, a szerencsének is köszönhető, hogy azóta nem történt baj a nagyobb esőzések alkalmával. A töltésen keletkezett rés az elmúlt évek során a háromszorosára nőtt. Az új védőgátat egy zsiliprendszerrel is ellátják, hogy szükség esetén fel lehessen tölteni a tó medrét, illetve vészhelyzet esetén le is lehessen engedni a vizet. A töltésen gátőr teljesít majd szolgálatot, az ellenőrzés és a vízszintszabályozás lesz a feladata.
Egyébként a gátnak, az árvízvédelem mellett erózióvédelmi szerepe is van, ugyanis a hatalmas tömegű víz, a talajra nehezedve megakadályozza, hogy a völgyben földcsuszamlások jöjjenek létre – magyarázta el a szakember. A gátépítési munkálatok már az összes engedélyeztetési eljáráson zöld utat kaptak, a beruházás költségei bekerülnek a mezőgazdasági minisztérium jövő évi költségvetésébe, így 2011 elején sor kerülhet a közbeszerzési eljárásra és tavasszal várhatóan megkezdődhetnek a munkálatok is. Az új gát megépítése jövő év végére befejeződik, így a területrendezési munkálatoknak, illetve a tómeder feltöltésének köszönhetően megszépül a környék. A horgászok azonban hiába reménykednek, nagy fogásra nem számíthatnak majd a tóban. Abba ugyanis értelmetlen halakat telepíteni, hiszen a vízszintszabályozás során időnként le kell majd engedni a gát vizét.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Tíz éves a helyi termelők támogatását felvállaló marosvásárhelyi Local Farmers’ Market, amelyet a Rákóczi lépcső alatti kis utcában szerveznek. Az idei első vásár január 16-án, pénteken lesz.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggodalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
Marosvásárhelyen idén is megszervezik az ökumenikus imahetet, amikor a különböző felekezetű hívők más-más templomban gyűlnek össze igét hallgatni, imádkozni. Idén az imahét január 18-án, vasárnap kezdődik.
A tűzoltók helyszínelése nyomán kiderült, hogy nem gázpalack robbanása okozta a csütörtök délutáni bikfalvi balesetet.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.