Udvarhelyen tudják, hogy vannak ilyen nevek is

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Az Ádám, Bence, Hanna és Luca voltak a legnépszerűbb keresztnevek tavaly a székelyudvarhelyi szülők körében, de anyakönyveztek Nemere, Horka, Loisz, Inez és Rege nevű kisbabákat is. 2015-höz viszonyítva az elmúlt évben kevesebben hunytak el Udvarhelyen, de kevesebben is jöttek a világra.

Dávid Anna Júlia

2017. január 04., 13:122017. január 04., 13:12

2017. január 06., 10:072017. január 06., 10:07

2016-ban 1388-an születtek Székelyudvarhelyen, ehhez képest 2015-ben 1411-en – derül ki a székelyudvarhelyi városháza anyakönyvi hivatalának statisztikai összesítéséből. Az adatok szerint tavaly 523-an hunytak el, míg 2015-ben 589-en. A legtöbb, összesen ötvenöt haláleset az év legrövidebb hónapjában, februárban történt, míg a legkevesebb, szám szerint harminckettő májusban. A legtöbb születés januárban és júliusban volt, mindkét hónapban 136 kisgyerek jött a világra, míg áprilisban már jóval kevesebb, összesen 89.

Házasságot 183 pár kötött tavaly, miközben 2015-ben csak 177 esketés volt. Vegyes házasságok is köttettek az elmúlt esztendőben: tizenegy román–magyar, de volt egy szerb–magyar és egy lengyel–magyar is – derül ki az anyakönyvi hivatal összesítéséből. A legtöbb házasságkötést augusztusban jegyezték tavaly is, szám szerint harmincat, míg a legkevesebb, összesen három pár februárban mondta ki a boldogító igent.

Tavaly a városházán csupán egyetlen házasságot bontottak fel, közös megegyezéssel, 2015-ben hasonló eset öt volt.

Gyakori és ritka keresztnevek

Székelyudvarhelyen a férfinevek közül tavaly is népszerű volt az Ádám, Bence, Roland, Hunor, Dániel, Zsolt, Mátyás, Tamás, András, Ábel, Rajmond, Dávid, Ákos, Olivér, Balázs és a Kristóf is. A legritkábban választott férfi keresztnevek listáját a Lénárd, Nemere, Horka, Szabin és Medárd nevek vezetik.

A lányok tavaly leggyakrabban a Hanna, Luca, Boróka, Sára, Anna, Tímea, Andrea, Dóra, Maja, Zsanett, Jázmin, Janka, Ágnes, Tamara, Sarolta és Kamilla neveket kapták. A legritkábban anyakönyvezett lánynevek a Loisz, Villő, Rege, Zólya, Zenkő, Apolka, Inez és a Piros.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés