Fotó: Mag Róbert
Gyermeknapot rendeztek pénteken a székelyudvarhelyi Norada textilipari vállalatnál, ahol megmutatták az alkalmazottak gyerekinek, hol dolgoznak szüleik.
2016. augusztus 07., 18:352016. augusztus 07., 18:35
Hol dolgozik az édesanyám? – ez volt az a kérdés, amire pénteken választ kaphattak a Norada Rt. kilencszáz alkalmazottjának gyerekei. A vezetőség egy teljes termelési napot adott fel azért, hogy a kétszázötven gyerek megismerje szülője munkahelyét.
„Remek élmény volt látni a gyerekek és szülők örömét. Szerettük volna, hogy a gyerekek is lássák, hol dolgozik az édesanyjuk, miért fontos, hogy pontos munkát végezzenek, és mennyi munkát fektetnek abba, hogy megszerezzék havi fizetésüket. Akartuk, hogy a gyerekek büszkék legyenek szüleikre” – magyarázta Mihály János vezérigazgató.
Elmondta, mókás volt, hogy a kicsik mennyire örvendtek a gyárban kapott piros pontoknak, amelyekkel egyébként termeléskor a hibákat jelzik. A nap folyamán a csemeték légvárban ugrálhattak, bűvész szórakoztatta őket, de várt rájuk számtalan verseny is, a tombolán pedig bicikliket és játékokat nyerhettek.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!