Telt ház a hajléktalanszállón

Teljesen megtelt a székelyudvarhelyi hajléktalanszálló, miután beállt az első éjszakai fagy. Pótágyra is szükség volt, hogy a hajléktalanok mind elférjenek a meleg szobákban. A hideg miatt napközben sem kell elhagyják az amúgy éjszakai menhelyként működő szállót.

Széchely István

2012. október 31., 17:162012. október 31., 17:16

Beálltak az éjszakai fagyok, a keddről szerdára virradó hajnalban mínusz három fokra hűlt a levegő Székelyudvarhelyen. Az elmúlt időszakban tapasztalható lehűlés miatt teljesen megtelt a Budvár utca 43. szám alatt működő székelyudvarhelyi hajléktalanszálló, több olyan hajléktalan is a menhelyen éjszakázik már, akik korábban elhagyott épületekben, pincékben, lépcsőházakban húzták meg magukat. Még pótágy felállítására is szükség volt, ugyanis a tizenegy férőhelyes menhelyen már tizenkét hajléktalan lakik, de az éjszakai fagyok erősödésével biztosan tovább nő majd a bentlakók száma – mondta el Szász József, a hajléktalanszálló gondnoka. A belső rendszabályzat értelmében este nyolc óráig vissza kell érjenek a szállóra a hajléktalanok, illetve reggel hét és kilenc óra között kell elhagyniuk azt, de azok, aki gyengélkednek, bent maradhatnak.

A többség ugyan általában napközben elhagyja az éjszakai menhelyként működő szociális hajlékot, de a fagyok beálltával már egész nap a melegben maradhatnak, hiszen senkinek nem hiányzik, hogy lebetegedjenek – fejtette ki Szász József.

A fedél nélküliek többsége a középkorú és idős férfiak köréből kerül ki, legtöbbjük alkoholproblémák miatt válik hajléktalanná. Nők általában családi problémák, agresszió következtében kerülnek a szállóra, de ritka az ilyen eset, noha az egyik szoba a nők számára volt létrehozva, szinte mindig férfiak lakják azt, mint ahogyan most is. Tavaly, a legnagyobb téli fagyok idején 17-en laktak a menhelyen, és várhatóan ez idén sem lesz másként – mondta el a gondnok, aki szerint a helyprobléma a legnagyobb gondjuk, hiszen ilyenkor több hajléktalan is a padlón elhelyezett matracokon kell aludjon.

A székelyudvarhelyi fedél nélküliek körében utoljára 2009 telén történt fagyhalál, akkor egy férfi életét vesztette a hidegben, miután elhagyta az intézményt, melynek szabályzatát nem volt hajlandó betartani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés