
Fotó: Veres Nándor
Valószínűleg szándékosan gyújtotta meg testvére csűrjét egy lövétei férfi.
2013. augusztus 12., 15:292013. augusztus 12., 15:29
2013. augusztus 12., 15:482013. augusztus 12., 15:48
Szombaton késő este, 10 óra 30 perckor értesítették a tűzoltókat egy lövétei gazdasághoz. A Szőcsök utcában gyúlt meg egy csűr, és amikorra a hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek, a lakóházba is belekaptak a lángok – a helyi és a szentegyházi önkéntes alakulat már a helyszínen volt, valamint körülbelül száz helybéli személy is segített az oltás során.
Éjszaka 2 órára sikerült megfékezni a lángokat, azonban az óriási csűr leégett, illetve a mellette levő lakóház egy része is megrongálódott. Valószínűleg szándékos gyújtogatás történt – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Előállították a 30 éves M. J.-t (információink szerint a leégett csűr tulajdonosának testvére), és a székelyudvarhelyi ügyészségen indítanak eljárást ellene. Értesüléseink alapján M. J. és bátyja között már régóta húzódik a konfliktus, ennek következménye lehetett a gyújtogatás.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!