
Fotó: Pál Árpád
Sártengerré változott a szentegyházi városközpont kedden délután, miután egy hirtelen jött zápor elmosta az aszfaltozatlan út alapjának egy részét a József Attila utcában. Korondon háztartásokat öntött el a víz aznap, az esti órákban.
2016. augusztus 10., 16:452016. augusztus 10., 16:45
2016. augusztus 11., 11:362016. augusztus 11., 11:36
A szentegyházi városközpontra nagy mennyiségű homok zúdult a József Attila utcából a keddi esőzés idején. Molnár Tibor, a település polgármestere lapunknak elmondta, nem számolnak különösebb kárral, hiszen amúgy is azt tervezték, hogy aszfaltozás előtt csökkentik az útalap vastagságát – csütörtökön fog neki a munkának a kivitelező –, ezt oldotta meg részben a természet. A központban összegyűlt homok eltakarítását rögtön az eset után elkezdték a polgármesteri hivatal munkatársai. Az összegyűjtött homokkal betömik az utcában keletkezett nagyobb repedéseket, ami pedig megmarad, azt is töltésnek fogják használni más utakon.
Két korondi háztartást is elöntött a víz a keddi esőzés következtében – erről aznap az esti órákban kapott lakossági bejelentést a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség. Az intézmény közleményben arról tájékoztatott, hogy a Korond fő utcájában lévő házak pincéiből az udvarhelyi hivatásos tűzoltók szivattyúzták ki a vizet hordozható szivattyúk segítségével. Az egyik ház 80 négyzetméteres udvara is feltelt vízzel.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!