
Fotó: Veres Nándor
Újabb megüresedett belügyminisztériumi állásokra hirdettek külsős toborzót, Hargita megyében ezúttal a rendőrök mellett tűzoltókat is keresnek.
2016. október 20., 17:362016. október 20., 17:36
2016. október 20., 17:372016. október 20., 17:37
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint három tiszti és két altiszti állásra várnak jelentkezőket. A gazdasági bűncselekményeket felderítő osztályon két betöltésre váró helyre lehet iratkozni, a biztonsági szolgálatnál egy, az IT-osztályon egy, illetve a pénzügyi osztályon szintén egy helyre várják az érdeklődőket. Az iratkozóknak számos feltételnek kell megfelelniük: többek között román állampolgárság és romániai lakhely, román nyelvismeret, betöltött 18. életév, politikai függetlenség, B kategóriás gépjárművezetői engedély. A teljes dokumentáció a főkapitányság honlapján érhető el. Iratkozni október 23-áig a főkapitányság csíkszeredai székhelyén (Tudor Vladimirescu utca 34–36.) lehet, pénteken és szombaton 10–15, vasárnap pedig 8.30 és 12 óra között.
Tűzoltókra is szükség van
A Hargita megyei tűzoltóság szintén várja a jelentkezőket. A humán erőforrás osztályra egy műszaki, míg a bevetési egységekhez tizenhárom altisztet keresnek. Csíkszeredában hat, Székelyudvarhelyen négy, Gyergyóhollón kettő és Gyergyószentmiklóson egy betöltésre váró hely van. Emellett további hat gépkocsivezetői állás vár betöltésre – Csíkszeredában kettő, Székelyudvarhelyen három, Gyergyószentmiklóson pedig egy, bevetési járművön szolgáló személyt keresnek.
A jelentkezési feltételekről az érdeklődők a tűzoltóság internetes oldalán találnak bővebb információkat. Az iratkozási határidő a műszaki altiszti állás esetében péntek 15 óra, a bevetési egységek és járművezetők esetében pedig hétfő, október 24., 15 óra. Jelentkezni személyesen a csíkszeredai Borvíz utca 2. szám alatt lehet.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!