Rendőri túlkapás vagy jogos fellépés?

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Lökdösődés, pofozkodás, agresszió – mindez rendőrök és egy autó utasai között egy székelyudvarhelyi benzinkút parkolójában. A szemtanú szerint a rendőrök kezdtek el agresszíven viselkedni, a rendőrség viszont azt állítja, hogy az utasok kezdeményezték a dulakodást. Az eset tehát úgy kezdődött, hogy valaki visszaütött – legalábbis ez szűrhető le a felek állításai alapján. A dulakodásról előkerült több videofelvétel is.

Veres Réka

2016. augusztus 09., 11:052016. augusztus 09., 11:05

A rendőrök durva fellépésére hívta fel a figyelmet egyik olvasónk, aki egy másfél hete lezajlott rendőrségi akcióról készített videofelvételeket osztott meg lapunkkal. Egy székelyudvarhelyi benzinkút parkolójában történt a jelenet, a felvételen látni, hogy a rendőrök igazoltatás közben megütnek néhány fiatalt. A szemtanú szerint az autóban ülők a sofőr kivételével ugyan fogyasztottak italt, ám az igazoltatás alatt a rendőrök nem szabályszerűen jártak el.

A felvételeken látni, hogy az egyik egyenruhás rendőr többször is erőteljesen meglöki az autóból kiszállt utasokat, akik folyamatosan kérdezik, mi történik, miért teszi ezt. A videóban több román káromkodást is hallani. Egy másik, távolabbról készített felvételen látszik, hogy a rendőrök földre tepernek egy fehér pólós fiatalt a társaságból, továbbra is hallani, amint a fiatalok kérdezik, mi történik. Látni a felvételen azt is, hogy megpróbálnak mozgásképtelenné tenni egy fehér pólós fiatalt, majd ketten viszik a rendőrautóhoz, miközben ő ellenkezik. Kék pólós társa eközben segíteni próbál, ám ellökik a rendőrök, majd hirtelen dulakodás tör ki, a háttérben pedig az egyik rendőr pofozza, üti a kék felsős fiatalt. Időközben próbálják beültetni a hatósági autóba a fiatalokat, hogy a rendőrségre vigyék őket, az egyik rendőr pedig rádión erősítést kér. A harmadik videón látni, hogy immár nagyobb a hatósági jelenlét, és zajlik tovább a vita a felek között, a rendőrök pedig utasítják a szemtanút, hogy kapcsolja ki a kamerát. Végül a kék felsős fiatalt is autóba ültetik, majd a rendőrök is készülnek beszállni.

A rendőrség szerint nem rögzítettek mindent

„A videón nem látszik a teljes történet” – mondta el a felvételről Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Nem szeretné egyik felet sem pártolni, ám úgy véli, hogy hiányosak a videók – fűzte hozzá. A székelyudvarhelyi rendőrséget július 31-én este fél tizenegykor értesítették a 112-es sürgősségi segélyhívószámon, hogy a Bethlenfalvi úton egy személygépkocsit szabálytalanul vezetnek, jobbra-balra kacsázik az úton, „mintha egyedül lenne a forgalomban”, és a sofőr feltételezhetően ittas – tájékoztatott a lakossági bejelentés részleteiről Filip. Rendőrökből és csendőrökből álló közbiztonsági egység sietett a helyszínre, ám az autót a benzinkútnál leparkolva találták meg. Gheorghe Filip szerint a rendőrök igazoltatni akarták a sofőrt, ám ő megtagadta azt, majd az egyik utas megfejelte az eljárást végző rendőrt, ám ez nem egyértelmű a felvételen, amelyen a mozdulat látszik ugyan, az viszont nem, hogy valóban megüti a rendőrt. A szóvivő szerint a megfejelt rendőrnek igazságügyi orvostani látlelete van az ütésről.

A fejelést követően az agresszív utast, valamint a sofőrt bekísérték a rendőrségre, ahol azonosították őket: a székelyvarsági, 24 éves N. A.-t és a szintén varsági, 22 éves N. R.-t. A sofőr leheletében 0,60 mg/l alkoholt mértek az alkoholszondával, majd vérvételre vitték a városi kórházba. A fiatalok ellen garázdaság és ittas vezetés gyanújával indult kivizsgálás – folytatta a szóvivő, hozzáfűzve, az eset másnapján hatósági felügyelet alá helyezték az autó garázdálkodással gyanúsított utasát.

Jogos is, nem is

„Igen is, meg nem is” – válaszolta Filip arra a kérdésre, hogy mennyire jogos ilyen esetben a rendőrök durva fellépése. Mint elmondta, nem kíván megjegyzéseket tenni az ügyben, semleges szeretne maradni. „Lehet, hogy a rendőrök sem járnak el mindig megfelelően a pillanat hevében, de ha az illetők engedelmeskedtek volna, akkor nem így történik” – mondta Filip. A szóvivő szerint normális esetben az első intézkedés ilyenkor az, hogy megbilincselik és a rendőrségre viszik a gyanúsítottakat, szükség esetén akár kényszerítő intézkedést is alkalmazva. Ez esetben bonyolult a történet, hiszen a helyszínen egyenruhás, de civil rendőrök is voltak, valamint csendőr is, ám reméli, hogy az ügyészségen minden tisztázódik majd. Érdeklődtünk arról is, hogy a rendőrök ellen indult-e kivizsgálás, ám ezzel kapcsolatban Gheorghe Filip annyit mondott, hogy nem, hiszen még zajlik az eset pontos körülményeinek kivizsgálása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés