Puskaporos a levegő a Homoródszentmárton községhez tartozó Városfalván, ugyanis a gazdák szerint rettegésben tartja őket a helybéli juhász. Godra Domokos kereste meg szerkesztőségünket, hogy elpanaszolja, a juhász rendszeresen a városfalvi gazdák területein legelteti állatait, jelentős károkat okozva ezzel a terményben és a bennvalókban. A gazdákat képviselő kis csoporttal a faluban, a közbirtokosság újonnan tatarozott épületében ültünk le beszélgetni.
2014. szeptember 10., 20:182014. szeptember 10., 20:18
A probléma korántsem új keletű, már több bűnvádi eljárás folyt a juhász ellen. A faluban összegyűltek portálunknak elmondták, panaszaikkal már minden elképzelhető hatóságot megkerestek: jelentették a rendőrségen, ugyanakkor a község polgármesteri hivatalához is címeztek kérést. A folyó év májusában benyújtott kérvényt 66 személy írta alá.
„Városfalva lakossága azzal a kéréssel fordul a homoródszentmártoni tanács vezetőségéhez, hogy a legeltetési törvény értelmében kérjék számon Zoltán Zsolt Elemértől, mennyi földterülettel rendelkezik, és hol akarja legeltetni a más falvakból összegyűjtött több mint 1500 juhot, teheneket és lovakat” – áll a kérésben. Ugyanezzel a kéréssel még Hargita megye kormánybiztosi hivatalánál is jártak.
Megfélemlítési taktikák
Az összegyűltek szerint a juhász és néhány embere megfélemlítési kampányt indított ellenük – sokan még nevüket sem merték vállalni, annyira féltek a megtorlástól. Godra portálunkkal megosztotta, hogy szilveszterkor családostól be kellett zárkóznia a házba, amíg a gazda felbujtott emberei a telkén garázdálkodtak. Kapuját, csűrjét megrongálták, ablakokat vertek be, és hangosan fenyegetőztek.
Önvédelmi fegyverét akkor nem használta, de valamilyen módon – az incidens következtében – megvonták tőle gumilövedékes fegyverének engedélyét. A fenyegetések mindennaposak, sokan félelmükben már abba is belementek, hogy a károk kifizetésében kiegyezzenek vele. Egyik gazda elmondta, hogy a sajtot, amiben hónapokkal ezelőtt kiegyezett, sohasem látta, sőt már le is mondott róla.
A polgármester nyitott
Kerekes Péter Tivadar, Homoródszentmárton község polgármestere elmondta, hogy tud a problémáról és dolgoznak a megoldáson. Megjegyezte, a májusban iktatott kérést ugyan megkapta, de a 66 aláíráson kívül senki sem nevezte meg magát benne. Azt sem tartalmazza, hogy kinek és hova kérik a választ. Mivel a megoldást – úgy véli – közösen kell kidolgozni, ő készségesen leülne mindannyiukkal, vagy akár a képviseletükkel. A polgármestertől ugyanakkor megtudtuk, hogy Városfalván legalább négy juhász van több mint ötszáz juhval. S ha a juhok betévednek egy búzásba, a gazdának nem lesz mit aratnia. „Nem rendelkezik a falu elégséges földterülettel, ami ekkora igényt ki tudna szolgálni” – állította a községvezető, aki a probléma elfajzásának okát egyrészt a legeltetési törvény alkalmazási módszereinek hiányosságában látja.
Ahogy a juhász látja
Zoltán Zsolt Elemér juhászt telefonon értük el, szerinte szó sincs problémáról. Nyilatkozata szerint ő rendelkezik elegendő területtel, és nem követ el semmi törvénytelenséget. Bajok előfordulnak, de olyankor mindig ki tud egyezni a károsulttal – állította.
És amit a rendőrség tehet
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, jelenleg hat bűnügyi iratcsomót vizsgál a homoródszentmártoni rendőrség Zoltán ellen, amelyből ötöt rongálásért, egyet pedig fenyegetésért nyitottak. Mire a székelyudvarhelyi ügyészségre kerülnek az akták, valószínűleg újabb bűnügyi iratcsomókkal bővül az ügy – vélte a szóvivő.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!