
Bevezették az egészségügyi elektronikus kórlapot, ez az állampolgárok egészségügyi állapotára vonatkozó adatokat gyűjti egybe. Az egészségügyi szolgáltatók által vizsgált és kezelt páciensek kóradatai felkerülnek egy úgynevezett elektronikus dossziéba, amelyhez az egészségügyi szolgáltatók mellett az érintettek is hozzáférhetnek.
2016. november 16., 12:022016. november 16., 12:02
Az elektronikus dossziéra, a DES-re (románul dosarul electronic de sănătate al pacientului) vonatkozó jogszabály – az egészségügyi miniszter és Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnökének 2016/1123/849-es számú közös rendelete – a minap lépett hatályba.
Az elektronikus nyilvántartás használatára vonatkozó tudnivalókról Duda Tihamért, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatóját kérdeztük.
Mi a DES?
Ez a rendszer egységbe foglalja és láthatóvá teszi mindazt, ami a páciensek egészségügyi állapotával kapcsolatosan történik az egészségügyi ellátórendszerben. Egyebek mellett látszódik, hogy egy személy egészségesen születette-e, azt követően milyen egészségügyi problémái voltak, vannak-e krónikus eredetű betegségei, szenvedett-e már balesetet. Ezek azért fontosak, hogy a beteget kezelő orvos láthassa, a páciense szenved-e, szenvedett-e olyan betegségben, amely befolyásolhatja a kezelés kimenetelét. Ezek mellett az elektronikus kórlap egységbe gyűjti, hogy a személyek milyen szolgáltatásokban részesültek eddig az egészségügyi ellátórendszerben, a háziorvostól kezdve, a laboratóriumi vizsgálatokon át, egészen a különböző szakorvosoki kezelésekig.
A DES-re vonatkozó folyamat, a szerződéskötések hétfőtől léptek életbe. Tehát ezentúl azoktól az egészségügyi szolgáltatóktól, akik szerződésben állnak a biztosító pénztárral, de azoktól is, akik nem, a hozzájuk forduló páciensek adatai felkerülnek a szóban forgó elektronikus rendszerbe.
„Természetesen azok a szolgáltatók, akik jelenleg szerződésben állnak a biztosító pénztárral, az informatikai kapcsolat révén már automatikusan részesei ennek a rendszernek. Akik nem szerződtek, azok igényelhetik a jogot, hogy információkat töltsenek fel a rendszerbe” – nyilatkozta Duda.
Kérdésünkre leszögezte, amióta az egészségügybe bevezették az informatikai rendszert, az elektronikus kórlap már működött valamilyen formában, viszont az adatok tárolása nem történt olyan rendszerezett módon, mint ahogy ezentúl lesz. Mivel ez az elektronikus kórlap olyan személyes adatokat tartalmaz, amelyek kizárólag az érintettekre és azok egészségügyi kezelőire terjedhetnek ki, rendkívül fontos, hogy információk biztonságosak legyenek, azaz ne férhessen hozzá bárki a dokumentumokhoz. Ezért az egészségügyi szolgáltatóknak a rendszerbe való feltöltéskor biztosítaniuk kell az adatok titkosságát – szögezte le Duda Tihamér.
Hogyan lehet hozzáférni?
Minden állampolgár hozzáférhet a saját elektronikus kórlapjához, illetve azokéhoz, akiknek az adott személy a törvényes képviselője. „A hozzáférés úgy történik, hogy a személyeknek először is azonosítaniuk kell magukat. Elmennek a háziorvosukhoz, akitől kapnak egy biztonsági matricát, amely a rendszerbe való belépést teszi lehetővé. Ezt követően lehet beállítani a személyes jelszót. A rendszerbe az egészségbiztosító honlapján lehet bejelentkezni. Miután ez megtörtént, a páciensek hozzáférhetnek az őket érintő információkhoz, amelyek az elektronikus kórlapban vannak” – részletezte Duda.
A vezérigazgató szerint a kórlap egy program szerves része. „Első eleme volt az elektronikus recept, második az elektronikus egészségügyi kártya, a harmadik pedig az elektronikus kórlap. A jövőben az elektronikus küldőpapír és a betegszabadság elektronkus nyomon követése van soron” – zárta Duda.
Az elektronikus kórlap felépítése
Az elektronikus kórlap öt modulból áll. Az elsőbe a sürgősségi információk szerepelnek. Egyebek mellett itt fel lesznek sorolva az allergiás betegségek, a beültetett protézisek, krónikus betegségek, vérbetegségek. A második modulban a páciensek egészségügyi történeti leírása szerepel, azaz a páciensek betegségeinek alakulásai, hogy eddig részesültek-e például műtétben, kaptak-e gyógyászati segédeszközt. A harmadik modulban a páciensek által megadott adatok szerepelnek. A negyedikbe a háziorvosi, szakorvosi, kórházi kezelés alatti utólagos kóradatok kerülnek. Az ötödik modulba pedig személyes adatok, mint például név, születési dátum, nem, kor.
A DES-rendszer bevezetésével járó változásokról Bíró Dénes csíkszeredai háziorvost is megkérdeztük. A szakember elmondta, a betegekkel való konzultációs anyagokat már több mint hat esztendeje egy számítógépes adatbázisba vezetik be, amely az elektronikus kártyarendszer tényleges bevezetése előtt is működött.
„Az abba lévő adatokat remélem megmutatják a biztosítópénztár illetékesei, hogy hogyan lehet átvinni a DES-be” – jegyzete meg a háziorvos. Hozzátette, a még papírformában tárolt orvosi adatlapokat (románul fişă) továbbra is megőrzik a rendelőkben, épp úgy, mint a 30–40 évvel ezelőtt születettek oltási regisztereit.
„A biztosítópénztár illetékesei valószínűleg azt szeretnék, hogy az adatlapokon tárolt információkat is vigyük be a DES-be, viszont ez óriási volumenű munka, így abszurdnak tartom. Tehát, a néhány évvel ezelőtt történt vizsgálatok valószínűleg bekerülnek az új informatikai rendszerbe, a többiről még sok konkrétumot nem tudunk” – zárta a háziorvos.
Féléves kényszerszünet után újra zöld utat kapott a szépvízi sportközpont építése, idén azonban csak a beruházás 50 százalékának elvégzésére adott engedélyt az Országos Befektetési Társaság. A munkálatot a kiszolgáló épületek megépítésével folytatják.
A csíkszeredai városházán 57 állást kell megszüntetni júliusig, ami a gyakorlatban 24 alkalmazott elbocsátását jelentheti, a kormány közigazgatási reformcsomagjának eredményeként. Mindez magával hozza a teljes hivatali apparátus átszervezését is.
Nem volt jogosítványa és alkoholos befolyásoltság alatt vezetett az a fiatalember, aki balesetet okozott Csíkszeredában csütörtök este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jubileumi, tizedik alkalommal indul útnak a túrázás és a történelem iránt érdeklődők közössége március 8-án, vasárnap, hogy közösen hódítsák meg a Magyaros-tetőt.
Február 28-tól a végleges, módosított menetrendre vált a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet a lakosság kérései, visszajelzései felhasználásával állítottak össze. Közben az utasszám a korábbinak csaknem a háromszorosára nőtt.
Az áfanövekedés miatt 110 millió lejre drágult a csíkszeredai megyeháza felújítása, miközben a kivitelezőnek alig néhány hónapja maradt a befejezésre. Hargita Megye Tanácsa több más projekt költségvetését is módosítani kényszerült.
Gyerekbarát kávézó és tejivó nyílt Csíkszeredában. A hely szociális vállalkozásként működik, hiszen hátrányos helyzetű emberek dolgoznak ott, ugyanakkor a profit kilencven százalékát szociális jellegű programokra fordítják vissza.
Önhibáján kívül, a bürokrácia miatt veszítheti el Csíkszereda azt a finanszírozást, amelyet 193 új térfigyelő kamera telepítésére nyert el. A közbeszerzési eljárás folyamatos kérdések, pontosítások miatt nem halad, a határidő nem tartható.
Úgy tűnik, nincs megállás, ami az üzemanyagárak emelkedését illeti: szerdán is drágult, így már a standard benzin litere is 8 lej fölé emelkedett egyes csíkszeredai kutaknál.
Bárki igényelhet személyi igazolványt Csíkszentsimonban is, szerdán megnyitották Csíkszék első olyan személyi nyilvántartó irodáját, amely vidéken működik. A helybeliek, de a környék településein lakók számára is könnyebb lesz az ügyintézés.
szóljon hozzá!