
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy negyven személy vett részt a Székely Zsolda néven regisztrált Facebook-felhasználó által meghirdetett szombati erőszakellenes menetelésen Székelyudvarhelyen. A „tömeg” élén a város alpolgármestere haladt.
2016. december 03., 20:052016. december 03., 20:05
2016. december 03., 20:172016. december 03., 20:17
A részvevők a Bethlen-negyedi parkban gyűltek össze, ahol mindenki a késsel fenyegetőző ifjabb és idősebb Pui Béla előzetes letartóztatásáról beszélt. Ennek tulajdonították azt is, hogy csak kevesen jöttek el a rendezvényre.
A tömeg délután négy órakor indult el, a Bethlen Gábor utcán haladva a városi park felé vették az irányt. Egy részvevő ökörszarvból készített kürtöt is hozott magával, amelyet többször megfújt az út során. A menetelőket hét csendőr kísérte, de az útvonalon szinte minden sarkon volt egy állami vagy helyi rendőr és további csendőrök. Többen meg is lepődtek a hatóságok ilyen mértékű jelenlétén.
A városi parkba érve Orbán Árpád alpolgármester elmondta, hogy Gálfi Árpád polgármester lába megsérült és be kellett gipszelni, ezért nem vehetett részt a rendezvényen. „A ti megmozdulásaitoknak, a város megmozdulásainak vannak eredményei. Ha ezen az úton járunk, akkor meg tudunk teremteni egy biztonságosabb várost” – szólt a jelenlévőkhöz Orbán, aki egyébként úgy gondolja, hogy Udvarhelyen sincsenek nagyobb problémák a közbiztonsággal, mint más erdélyi városokban.
Az alpolgármester ijelentette, szükség van a civil társadalom nyomására és a hasonló megmozdulásokra, hiszen az önkormányzat csak a lakókkal közösen tud igazi eredményeket elérni.
Ezt követően a kürtöt magával hozó részvevő is felszólalt, aki szerint a nem megfelelően viselkedő személyeket ki kell közösíteni a városban, etnikumtól függetlenül. Kijelentette, össze kell fogni a félelem megszüntetéséért és bármi baj van, azt jelenteni kell a hatóságoknál. Szerinte az állami szervek és hatóságok a „mi kutyáink,” hiszen a lakók pénzéből tevékenykednek. Éppen ezért az emberek érdekeit kell szolgálják. Beszédét tapssal fogadták a jelenlévők.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!