Koncertek sorát tervezi 2017-re az UFF

Sikeresen zárta az előző évet az Udvarhelyi Fiatal Fórum, az utolsó UFF-esemény december 27-én volt. A hagyományos, ünnepi hangulatban lezajlott éves közgyűlésen új vezetőtanácsot választottak a szervezet élére, beszámoltak az eddigi tevékenységekről, és megszavazták a 2017-es tevékenységi tervet, amely az ígéret szerint év közben még sokat fog bővülni.

2017. január 05., 12:552017. január 05., 12:55

2016 kiemelt programjai újdonságként vagy hiánypótló szolgáltatásokként, eseményekként robbantak be az udvarhelyi fiatalok életébe. Múlt év tavaszán újraindult a SZINFÓ tevékenysége az UFF-irodában. A polgármesteri hivatal által működtetett SzinfoTour szolgáltatás keretében az ifjúsági információs iroda új erőre kapott, és egyetemi felvételi tájékoztató programok mellett nyári munkaközvetítéssel, illetve egyéb tanácsadással várta az érdeklődőket.

Az Iskola másként országos programból is kivették részüket az UFF-osok, hiszen Hátiskola-előadásokat tartottak, csapatépítő tréninget szerveztek a középiskolásoknak. Majd szintén a Hátiskola program keretében korzettet, vagyis törzsortézist viselő tinédzsereknek szerveztek találkozókat, hogy egymás sikereiből, tapasztalataiból erőt meríthessenek a gyógyuláshoz. Szintén az egészségmegőrzés zászlaja alatt született meg az Európai Bizottság által támogatott Erasmus+ program, a We are what we eat, melynek köszönhetően helyi fiatalok öt másik országból érkezett harminc diákkal közösen az egészséges táplálkozás fontosságára hívták fel a figyelmet.

Az év egy nagyszabású drogprevenciós programmal zárult, a Köztes átmenetek – a drog interaktív kiállítás megvalósításával. Így a hagyományos rendezvényekkel, mint a Székelyudvarhelyi Diáknapok, Erdélyi Labdarúgó Diákkupa, Mikulás-szolgálat, Színjátszó Fesztivál és még sok más, az Udvarhelyi Fiatal Fórum több mint harmincöt oktató, nevelő, szórakoztató ifjúsági programot valósított meg 2016-ban Székelyudvarhelyen és környékén.

Az új év tevékenységi tervében sincs kevesebb esemény. 2017 a zene éve lesz, hiszen a Cseh Tamás Program keretében nyert UFF-pályázatnak köszönhetően január és június között tíz magyarországi zenekar fog fellépni a Siculus Ifjúsági Házban. A koncertszervezés már javában zajlik, s bár a program még nem végleges, az már biztosan tudható, hogy a fellépők sorát a Kávészünet zenekar kezdi, majd Szatmári Juli és a Margaret Island is az UFF vendége lesz.

A zenén túl ismét felfrissül a legnagyobb diákrendezvény, az idei XXV. Székelyudvarhelyi Diáknapokra a szervezők az eddigi tizenöt helyett húsz csapat jelentkezését fogadják el, és visszakerül a programba a diákpolgármester-választás is. 2017 programtervezete folyamatosan bővül, a mindenkori fiatalok, diákok igényeihez igazodik, így aki szeretne ifjúsági eseményeket, akciókat szervezni, szeretettel várják az UFF-irodában.

Az Udvarhelyi Fiatal Fórum 2017-es vezetősége

Elnök: Vass Orsolya. Vezetőtanács: Bíró Dániel, Csáki Gergely, Gedő Zsolt, Lázár Beáta, Pap Boróka, Szabó Bence, Tóth Tímea, Vass-Tófalvi Adrián Mózes. Ellenőrző bizottság: Brebán Magdolna Noémi, Magyari Szabolcs, Zamfirescu Andrea.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés