
Fotó: Barabás Ákos
Hargita megyében 65 gazda kérését iktatták a megyei mezőgazdasági igazgatóságon, akik közel 300 berbécs vásárlására igényeltek támogatást a De minimis programon belül.
2016. október 12., 19:102016. október 12., 19:10
Lezárult a kérvényezési időszak a De minimis (csekély összegű) támogatásra, amellyel törzskönyvezett berbécs és kecskebak vásárlására ösztönözték a gazdákat. Sebestyén Sándor, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság munkatársa elmondta, október 10-éig 65 igénylést iktattak 294 berbécs beszerzésére, közel 706 ezer lejre.
„A listákat október végén véglegesítjük, ugyanis a gazdák hónap végéig kaptak haladékot, hogy a törzskönyvek másolatával egészítsék ki a dossziéjukat. Akinek nem lesz meg vagy nem lesz megfelelő a törzskönyv másolata, az elesik a támogatástól” – hívta fel a figyelmet Sebestyén.
A gazdák kecskebak vásárlására egyetlen kérést sem tettek le, mindannyian berbécsre igényeltek támogatást, tudtuk meg. A szakember szerint ennek hátterében az áll, hogy nagy tételben nehéz törzskönyvezett kecskebakhoz jutni. Egyébként a berbécsek esetében is hasonló volt a helyzet, ha nem is annyira rossz, mint a kecskebak kínálatban.
„Átlagban számolva a gazdák 5 apaállat beszerzésére kértek pénzt a gazdaságok mérete szerint, és attól is függött, hogy hány törzskönyvezett fajtához jutottak hozzá, mert nagyon nehéz volt beszerezni ezeket” – részletezte. A gazdák legtöbb 10 berbécsre igényeltek támogatást, bár akadtak olyanok is, akiknek 600–700 anyajuhból álló állományukra többet is kérhettek volna, de nem volt annyi eladó berbécs. Ráadásul, azért is nem vásároltak tíz példánynál többet, mert egymás között megegyeztek a gazdák, annak érdekében, hogy mindenkinek jusson az apaállatokból.
A dossziékat a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságnál bírálják el, október végén véglegesítik a listát, és továbbítják a mezőgazdasági minisztérium fele. „Ott is átnézik, és talán már novemberben ki is fizetik” – fejezte ki reményét az igazgatóság munkatársa.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!