Igény van, pénz nincs a vidéki szolgálati lakásokra

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Majdnem egy éve már annak, hogy a kormány felmérte, mennyi szolgálati lakásra lenne szükség vidéken, melyek megépítésére egy kormányprogram keretében nyújtanának állami finanszírozást. Az udvarhelyszéki települések összesen 84 szolgálati lakást kértek, ezek megépülése azonban egyelőre csak egy álom.

Széchely István

2011. január 31., 17:582011. január 31., 17:58

2011. január 31., 18:032011. január 31., 18:03

A román falu újjászületése – 10 ház szakembereknek a neve annak a kormányprogramnak, melynek keretében az értelmiségiek (tanítók, köztisztviselők stb.) vidéken történő elhelyezkedését segítené az állam azáltal, hogy lakást építene számukra. A feltételek szerint a vidéki önkormányzatoknak ehhez mindössze egy-egy ötáras területet kell biztosítaniuk. Igényléseiket múlt év március 25-éig kellett letenniük, legfeljebb tíz, 100–120 négyzetméteres, két- vagy háromszobás szolgálati lakás felépítésére.

Az udvarhelyszéki települések több mint kétharmada jelezte igényét, 16 vidéki település összesen 84 szolgálati lakás megépítésére tett le kérést, a kormányprogram azonban azóta sem indult el, valószínűleg finanszírozási nehézségek miatt. A települések egy részén már nem is reménykednek benne, hogy megvalósul a program, máshol arra számítanak, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kért újabb kölcsönből a fejlesztési programokra is áldoz majd a kormány, így talán megkezdődhet a szolgálati lakások építése. A polgármesteri hivatalok a maguk részéről már mindent megtettek, megfelelő területeket kerestek a szolgálati lakásoknak, Oroszhegy község önkormányzata például még az előtanulmányok finanszírozásához szükséges pénzkeretet is elkülönítette, melyet még a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem költenek el, dacára annak, hogy hónapok óta teljes csend övezi a kormányprogramot.

Az igénylések összesítése óta még semmi nem történt, a program hivatalosan nem indult még el – tudtuk meg Ladányi Lászlónál érdeklődve. Hargita megye prefektusa elmondta, egyelőre semmi hír nincs az állami projektről, állítólag el fog indulni, de semmi konkrét információt nem kapott még ezzel kapcsolatban, költségvetés sincs a program mellé rendelve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés