Hosszas várakozás után pénz érkezett a gazdálkodók számláira

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Alig fejeződött be a 2015-ös mezőgazdasági támogatások nagy részének kifizetése, a napokban már el is kezdődhet a 2016-os hasonló juttatások előlegeinek folyósítása.

Szabó Kamilla-Mária

2016. október 20., 19:422016. október 20., 19:42

A mezőgazdasági támogatások forrása egyrészt a Európai Mezőgazdasági Garanciaalap, másrészt a  Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap. Egy több mint három hónapos hosszabbítás révén a garanciaalap által finanszírozott támogatások – legkevesebb 95 százalékának – kifizetését legkésőbb október 15-éig fejezhette be Románia. Ennek eleget téve a határidőig Hargita megyében is kifizetésre kerültek az érintett támogatási formák – avatott be Haschi András. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) Hargita megyei vezetője hozzátette, esetükben egyelőre még nem 100 százalékos a kifizetési arány, mivel vannak olyan gazdák, akik egyáltalán nem jogosultak támogatásra, emellett pedig az elírt bankszámlaszámok is lehetnek az okai annak, hogy még nem tudták továbbítani a juttatásokat – ezeket a problémákat rövidesen megoldják.

Ezzel szemben – mint megtudtuk – a vidékfejlesztési alapból kifizetésre kerülő agrár-környezetgazdálkodási juttatásra még várnia kell a mintegy ezer érintettnek, azt várhatóan a következő hetekben folyósítják.

Érdeklődésünkre azt is elmondta az intézményvezető, hogy az APIA készen áll már a 2016-os támogatások előlegeinek kifizetésére, így hamarosan elkezdhetik azok folyósítását. A korábbi évekhez hasonlóan elsősorban az ellenőrzések alá nem eső, hiánytalan kérelmet benyújtó igénylők számíthatnak az előlegre.

A héten már dolgoztak az utalások előkészítésével, ezt követően egészen december elsejéig pedig folyamatosan továbbítják majd a jogosult összegeket a gazdáknak. Haschi András arra is rámutatott, hogy idén várhatóan nem lesz a tavalyihoz hasonló késlekedés a kifizetések kapcsán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés